Megválasztották a 2023-as év halát

A fokozottan védett lápi póc (Umbra krameri) lett az Év hala 2023-ban a Magyar Haltani Társaság által meghirdetett közönségszavazáson.

Az Év hala szavazást 2907 szavazattal nyerte meg a lápi póc, a második helyen 2205 szavazattal a sügér, míg a harmadikon a selymes durbincs végzett. A győztes hal természetvédelmi szempontból igen értékes, fokozottan védett, bennszülött halfaj, az eszmei értéke példányonként 250 ezer forint.

A lápi póc apró termetű, zömök testű hal, amely kissé nyújtott, oldalról lapított. Farokúszója szabályosan lekerekített, kerekded mellúszóit, valamint az úszóiban található úszósugarakat egymástól külön is képes mozgatni. Ezen sajátosságának köszönheti a kutyahal elnevezést.

Termetéhez képest testét viszonylag nagyobb pikkelyek borítják, alap barnás színezetét az oldalvonala helyén elhelyezkedő, fémesen csillogó aranysárga csík díszíti. Enyhén felső állású szájában apró fogacskákból álló kefefogazat található, amelynek segítségével bolharákokat, rovarlárvákat vagy halivadékokat zsákmányol. Élőhelyeként a dús növényzetű mocsarakat és lápokat részesíti előnyben. Szaporodására tavasszal kerül sor, jellegzetes násztáncukat követően a nőstény őrködik az ikrákat rejtő fészek felett.

A vízszabályozási munkálatokat követően az egykor tömeges állományú faj mind az élőhelyének kiterjedése, mind a faj hazai állományainak mérete jelentősen lecsökkent. Fennmaradt állományai mára egymástól elszigetelten, holtágakban, tőzeglápokban, sekély vizű tavakban, kisebb vízfolyásokban és csatornákban vannak jelen. A lápi póc további fennmaradását az egyre gyakoribbá váló száraz periódusok, valamint a Kelet-Ázsiából származó inváziós amurgéb is fenyegeti – írta a haltanitarsasag.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!