Hiába a megrendelési rekord, gondban van a brit hajógyártó

A Princess Yachts a vállalat történetének legnagyobb rendelésállományát tudhatja magáénak, amelynek az értéke kiskereskedelmi árakon számolva mintegy egymilliárd font.

És bár a várólista hosszú, sőt, a legtöbb építési ablak 2024 végéig betelt, a cég azt állítja, hogy hiányoznak az ügyfelek. Ezt az ellátási lánc problémáival magyarázzák, amelyek befolyásolják a megépíthető hajók számát, és amelyeket a vállalat bosszantónak nevez. Ennek következményeként a Princess Yachts képes fedezni a költségeit, ám nem termel annyi nyereséget, amennyit szeretne, ezért tervezett új létesítménye megépítéséhez 20 millió fontos külső tőkére van szüksége.

A Southampton International Boat Show-n tartott üzleti tájékoztatóján Will Green értékesítési és marketingigazgató elárulta, hogy 2020 áprilisában és májusában a járvány miatt a vállalat rendelésállománya a felére csökkent. „Igencsak aggódtunk akkoriban” – mondta. És mivel ők a legnagyobb munkaadók a városban, a helyi tisztviselők részéről plusznyomással szembesültek. 2021-ben a vállalatnak a koronavírus-fertőzés miatt kieső munkaerő okozta problémával kellett szembenéznie, az idén pedig nyersanyaghiánnyal küzdenek, különösen a speciális faanyagok, generátorok és motorok terén. „Elakadtunk: generátorból például 300-ra adtunk le rendelést, és 100-at kaptunk.”

Így aztán hiába szeretne a cég az idén körülbelül 300 hajót építeni, jó, ha 200 összejön, így megnőhet a kereslet a használt jachtok iránt. „Felkészültünk arra, hogy átvészeljük a nehéz időszakokat, de frusztráló, hogy nem tudunk annyi hajót építeni, amennyit szeretnénk – mondta Will Green. – A készlethiány önmagában még nem lenne baj, de a kiszámíthatatlansággal párosulva megnehezíti a hétköznapjainkat.”

A cég hamarosan benyújtja a tervezési kérelmet a területe déli részére elképzelt új létesítmény megépítésére, amely tíz 100 lábas hajó számára biztosít helyet, és remélik, hogy jövőre, amikor az ellátási lánc problémái enyhülnek, nagyobb darabszámokkal dolgozhatnak.

(forrás: boatingbusiness.com, fotók: princess.co.uk, princess.com, yachtcharterfleet.com, bloomberg.com)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!