Többtonnányi szeméttől szabadult meg a Tisza

Mintegy 280 tonna hulladékot gyűjtöttek be a Tisza ukrajnai forrásvidékén a Diageo és a PET Kupa közös Call-Action programjának köszönhetően.

Kárpátalján a hulladékszállítás bonyolultsága vagy annak teljes hiánya miatt körülbelül hárommillió tonna kezeletlen hulladék halmozódott fel. A régió kitettsége és terhelése a háborús helyzet miatt tovább nőtt. A szemét jelentősen szennyezi a mellékfolyókat és a Tiszát, amelynek folyásiránya Magyarországra hozza a hulladékot, hazánkban is súlyos természeti károkat okozva.

A Call-Action program egy kétéves együttműködésben támogatja a hulladékgyűjtés és -feldolgozás növelését, emellett a Tisza tisztítását. A kezdeményezés első lépése a hulladékgyűjtési kapacitás növelése volt, hiszen Ukrajnából és Romániából évente csaknem tízezer tonna szemét érkezik a folyón Magyarországra.

A program első hét hónapjában összegyűjtött és feldolgozott 280 tonna hulladékkal a kétéves program 690 tonnás vállalásának 40 százalékát teljesítették. Több mint huszonegy települést, huszonkilenc iskolát, több mint hatvanezer lakost és diákot vontak be a PET Kupa által kezdeményezett programba, emellett két hulladékfogó hálót építettek ki a Latorca folyón, amely tíz tonna szemét begyűjtését segíti.

Április végén a Call-Action kezdeményezői Dinnyéshát közelében közösen takarítottak ki egy erősen szennyezett ártéri területet, ahol százzsáknyi, nagyjából hatszáz kilogrammnyi hulladék gyűlt össze.

(MTI)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!