Barcolana – Trieszt hajózásának lelke

2022. április 23.
Címkék :

Egy hét, 15 verseny, rengeteg parti program, látványosság és nem mellesleg a világ legnagyobb vitorlásfesztiválja, amely az idén majdnem 1800 hajóval rajtolt. Ez a Barcolana.

A Barcolanát 1969-ben a vitorlázás szerelmeseinek egy csoportja hívta létre, az évek alatt nemzetközi vitorlásfesztivállá nőtte ki magát, 2018-ban a Guinness a világ legnagyobb vitorlásversenyének ismerte el. A viadalt minden évben október második vasárnapján rendezik meg Triesztben, az egyhetes vitorlásünnep záróakkordjaként. A versenyen mintegy egy-két ezer hajó indul, amely a Faro della Vittoria, vagyis a győzelem világítótornya alól kezdi meg a viadalt. A pálya nem egy klasszikus offshore versenytáv, hiszen általában nem több 14-15 tengeri mérföldnél, a Trieszti-öbölben. A verseny profiknak, illetve amatőröknek egyaránt szól, az egyhetes fesztivál alatt mindenki megtalálja a számára legkedvesebb megmérettetést.

A Barcolana 52 évvel ezelőtt egy egyszerű szezonvégi vitorlázásként kezdődött. 1969-ben 51 vitorlás vett részt a regattán, ami igen soknak számított, figyelembe véve a Trieszti-öbölben lévő hajók akkori létszámát. Ebben az időben a versenyt Őszi Kupának hívták. Az elsőt a Società Triestina della Vela nevű helyi klub vezetője, Pietro Napp nyerte Betelgeuse nevű hajójával, aki ekkor még nem tudta, hogy ez a győzelem mérföldkő lesz a verseny történetében.

A Barcolana 1980-ban vált nemzetközi viadallá, amikor a gazdasági fejlődés a vitorlásiparágat is elérte. Abban az évben a Yacht Club de Monaco színeiben induló Rupe nevű hajó a német kormányosával beírta magát a Barcolana történetébe, hiszen ők voltak az elsők, akik nem olasz nemzetiségűként nyertek. A kilencvenes években a rendezők módosították a pályát, és az első jelet áthelyezték szlovén vizekre, illetve biztonsági okokra hivatkozva kitiltották a trapézos hajókat a versenyről. A pályajel-áthelyezés jó húzásnak bizonyult, hiszen a szlovén Mitja Kosmina a Gaia Legenddel 1995-ben, 1996-ban és 1997-ben is megnyerte a versenyt. Az 1998-as győztes a Riviera di Rimini, Giorgio Benvenuti hajója volt, Paolo Cian kormányzásával, 1999-ben és 2000-ben pedig Mimmo Cilenti vitorlása, a Shining@driacom győzött. A 2000-es verseny a 60 csomós szél miatt emlékezetes, ami igencsak megtépázta a mezőnyt. Szintén ebben az évben mutatkozott be Lorenzo Bressani hajója, a Cometa, amit a Pfizer is szponzorált, és egyértelműen arra építették, hogy Barcolanát nyerjenek vele. Ez ebben az évben egy kormánytörés miatt nem sikerült, de egy esztendővel később, Flavio Favini kormányzásával megvalósult.

2002-ben rekordszámú, 1969 hajó vett részt a versenyen, amelyet az Uniflair nyert, Lorenzo Bressani irányításával. Mitja Kosmina is visszatért, igaz, „csak” második lett új hajójával, a Maxi Jenával.

Egy esztendővel később új korszak kezdődött, mégpedig az új-zélandi Neville Crichton hajójával, az Alfa Romeóval. Crichton nem bízta a véletlenre a dolgot, a taktikusa a négyszeres Amerika Kupa-győztes Brad Butterworth volt, illetve a helyi viszonyok ismerete miatt Lorenzo Bressanit is a fedélzetre csábította. 2003 és 2008 között ötször nyert Barcolanát az Alfa Romeo, egyedül 2005-ben vesztette el a versenyt, amikor a Province of Trieste-et irányító Lorenzo Bressaninak sikerült megvernie.

2009-ben ismét Mitja Kosmina nyert a Maxi Jenával. Ez az esemény a gazdasági válság ellenére igen sikeres volt, főleg a média oldaláról, a viadal ideje alatt a Barcolana honlapja volt Olaszország leglátogatottabb webes felülete.

Egy évvel később ismét új korszak jött el a verseny életében, bemutatkozott Igor Simsic 100 lábas Maxija, az Esimit Europa 2, amely 2015-ig nem talált legyőzőre. 2014-ben a versenypályát úgy terveztek át, hogy a Piazza Unità d’Italiára vagyis Trieszt főterére vitték a befutót. Ennek köszönhetően a városban több mint 300 ezer néző kísérte figyelemmel a beérkező versenyzőket.

2016-ban több híresség is a rajtvonalhoz állt, Sir Ben Ainslie a Land Rover vendégeként vett részt a regattán, rajta kívül az IllyCaffe, illetve a főszponzor Generali vezére is a vitorlázók között volt.

A Barcolana 2018-ban volt 50 éves, ismét a Spirit of Portopiccolo nyert Furio Benussi kormányzásával, és ismét elegendő volt kevesebb mint egy óra a táv teljesítéséhez. Ez a regatta a nevezők létszáma miatt is különleges volt, hiszen 2689 hajó vett részt rajta, így a Barcolanát a Guinness hivatalosan is a világ legnagyobb vitorlásversenyeként ismerte el.

2020-ban törölték a versenyt a rossz időjárás miatt, ami 2021-ben sem kedvezett regattának, mert a vasárnapi rajtnál 15-25 csomós szél fogadta a versenyzőket, nem véletlen, hogy a rendezők két osztályt ki sem engedtek a vízre. A rajt és az első pályajel elérése után a szél 55 csomóig erősödött, így az osztályok nagy részének szintén törölték a versenyt. Végül az 1781 hajóból mindössze 71 futott be érvényesen. A regattát az Arca nyerte, Furio Benussi kormányzásával.

Vincze Gábor

(Cikkünk eredetileg és teljes terjedelmében az Aqua Magazin 153. számában jelent meg. Fizessen elő rá, hogy ne maradjon le exkluzív tartalmainkról!)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!