Nagy Bendegúz – A nyugodt erő

A Balatonfüredi Yacht Club utánpótlás-nevelő műhelye kifejezetten erős az egytestű hajóosztályok terén. Versenyzőik kiváló eredményeket tesznek le az asztalra, és példaképül szolgálnak az utánuk jövő generációnak, például Nagy Bendegúznak is.

Aqua: Aki közelebbről figyeli a Laser-versenyeket, annak ismerősen cseng a neved. Mit tudhatunk rólad?
Nagy Bendegúz: Tizenhat éves vagyok és a BYC színeiben versenyzem. Tizenöt évesen határoztam el, hogy elköltözöm otthonról és elkezdem építgetni a vitorláskarrieremet. Szerencsésnek mondhatom magam, mivel a családom mindenben támogat. Szabadidőmben legszívesebben horgászok a Balatonon vagy focizok. A vitorlázás mellett a futball és a Forma–1 érdekel a legjobban.

Aqua: A foci hazánkban biztos megélhetést jelentene számodra, de te mégis a vitorlázás mellett döntöttél. Mi volt a csábereje?
N. B.: A vízzel már nagyon korán kapcsolatba kerültem, hatévesen vettem részt életem első vitorlástáborában. Rögtön megfogott a víz és természet közelsége. Unokatestvéreim – Vadnai Benjamin és Jonatán – is bátorítottak, hogy kezdjem el komolyabban űzni ezt a csodálatos sportot.
2013-ban kezdtem el versenyszerűen vitorlázni a BYC-ben, Optimist hajóosztályban. Ebben az osztályban hat évet töltöttem és rengeteg hasznos tudással vérteztem fel magam. Op-ban sikerült egy magyar bajnoki címet szereznem 2017-ben, Tihanyban, a 2016-os bajnokságon pedig 3. lettem.

Sorozatban három évig voltam válogatott (2016, 2017, 2018), és egy Eb-n, illetve két vébén képviseltem Magyarországot. A 2017-es világbajnokságon legjobb magyarként végeztem. Ebben az időszakban Szalontai Bence volt az edzőm, a válogatottban pedig Török Péterrel és Brencsán Dáviddal dolgozhattam együtt. 2018 végén Laser 4.7-re váltottam, és megkezdtem a felkészülést Csomesz – Csomai József – kezei alatt.

Itt az első évemben megnyertem az Európa-kupa-sorozatot összetettben, 2020-ban pedig ebben a hajóban is magyar bajnok lettem. A 2021-es szezont Laser Radialban fogom végigvinni, ami rengeteg kihívást jelent, de már nagyon várom. Szeretek új hajókat is kipróbálni, ennek köszönhetően RS Fevában is szereztem két magyar bajnoki címet.

(Bendegúz legutóbb a december 18-án véget ért Ifjúsági világbajnokságon versenyzett, OMánban, ahol hajóosztályában a huszadik helyet szerezte meg – a szerk.)

Aqua: Mi volt az előző szezon kiemelkedő eseménye számodra?
N. B.: Talán a tavalyi volt az eddigi legjobb idényem, végig kiegyensúlyozottan teljesítettem. Laser 4.7-es osztályban versenyeztem, és az év első megmérettetését, a portugál Európa-kupa-fordulót megnyertem. Ezt követően sajnos hosszabb ideig nem tudtunk külföldre utazni a vírus miatt, ezért belföldön vitorláztunk…

…augusztusban volt lehetőségünk kiutazni az Európa-bajnokságra, amit Vilamourában rendeztek. Ezen a versenyen szinte semmi nem jött össze. A 49. helyen végeztem, és nagyon csalódott voltam, de tudtam, hogy hátravan a füredi bajnokság, amit mindenképp meg kéne nyerni.

Egy kis pihenés után teljesen készen álltam fejben, hogy elhozzam a bajnoki címet. Ez sikerült, és talán ez a győzelem volt a legkülönlegesebb az eddigi pályafutásom során, hiszen hazai pályán lettem bajnok. A BYC-ben nyerni mindig a legértékesebb számomra, mert ilyenkor érzem úgy, hogy egy kicsit visszaadhatok abból, amit ez a klub adott nekem.

Aqua: Mi az a képességed, ami megkülönböztet a korosztályod vitorlázóitól?
N. B.: Legnagyobb erősségemnek azt tartom, hogy rendkívül nyugodt vagyok. Mindig arra törekszem, hogy átgondoltan és nyugodtan versenyezzek, és ez nagy előny szerintem. Nem kapom fel a vizet vagy idegeskedek, ha esetleg valami nem úgy sikerül, ahogy azt előre elterveztem. Alkalmazkodok a kialakult helyzethez és a legjobb megoldást keresem.

Természetesen még rengeteg terület van, ami fejlesztésre szorul. Legfőképpen a hátszelező technikámon szeretnék csiszolni, hogy még magabiztosabb legyek a hátszélszakaszban. Példaképeimnek a Vadnai fiúkat mondanám, akik az unokatestvéreim. Ennek köszönhetően közvetlenül, első kézből látom, hogy mennyit kell dolgozni ahhoz, hogy valaki profi szinten is sikeres legyen. Próbálok az ő nyomdokukban lépkedni, de ez nem könnyű. Bennem is ott lebeg az olimpia gondolata, ám ezt csak úgy érhetem el, amennyiben mindig a következő versenyre, edzésre koncentrálok, és ha a legjobbamat hozom ki magamból. Támogatóim még nincsenek, de ha lennének, az nagyban megkönnyítené a fejlődésemet.

Szöveg: Nagy R. Attila

(Cikkünk eredetileg és teljes terjedelmében az Aqua Magazin 151. számában jelent meg. Fizessen elő a magazinra, hogy ne maradjon le exkluzív tartalmainkról!)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!