Antoine Carpentier, a Class40 bajnoka

Az idén a dél-bretagne-i Antoine Carpentier lett a Class40 bajnoka, figyelemre méltó szezont zárva le.

Miután az évek során jó néhány győzelmet és dobogós helyezést ért el a Class40 osztályban, Antoine most először szerezte meg az összesített bajnoki címet saját projektjében, szkipperként Mach40.4 Redman nevű hajóján. 2019-ben a Catherine Pourre–Pietro Luciani francia–olasz páros győzött, tavaly a versenyek hiánya miatt a címet nem osztották ki. A svájci Valentin Gautier–Simon Koster (Banque du Léman) páros a második helyen végzett az összesítésben, megelőzve a harmadik helyezett francia–brit vitorlázót, Luke Berryt (Lamotte Module Création).

A versenyeken sok Class40-es hajó vett részt, több szkipper volt esélyes a győzelemre, a kiélezett küzdelmet jól jellemzi, hogy az egyes megmérettetések rajtjánál legfeljebb megtippelni lehetett az első három helyezettet, megjósolni semmiképp. Minden egyes futam az utolsó mérföldekig tartó, kemény küzdelmet hozott a vízen. A bajnokság nyitófutamán, a CIC Normandy Channel Race-en – amelyet Axel Tréhin és Frédéric Denis (Project Rescue Ocean) nyert meg – mindössze három perc választotta el a második helyezett Lamotte Module Créationt (L. Berry–A. Nebout) a harmadik helyezett Redmantől (A. Carpentier–P. Santurde del Arco).

A Les Sables–Horta versenyen a különbség ismét csak három perc volt, ezúttal a győztes Redman (A. Carpentier–M. Mergui) és a második helyezett Project Rescue Ocean (A. Tréhin–F. Denis) között. A mezőnyben ugyanilyen szoros volt a küzdelem, 2540 tengeri mérföld után két órán belül nyolc hajó haladt át a célvonalon.

A kétévente (így 2021-ben is) megrendezendő Rolex Fastnet Race-t Antoine Magré és francia–brit csapata (E. Leclerc Ville-la-Grand) nyerte, valamivel több mint háromnapnyi menet után. Utánuk a Banque du Leman és a Lamotte Module Création tizenkét perc alatt teljessé is tette a dobogót. Antoine Carpentier és csapata a negyedik helyen végzett, mindössze tizenhárom perccel lemaradva.

E három fontos verseny után Antoine Carpentier vezette a bajnokságot, de nem sokkal, a Transat Jacques Vabre Normandie Le Havre versenyen pedig negyvenöt Class40-es hajó állt rajthoz, köztük több új példány és komoly versenyző… Antoine keze azonban nem remegett meg, miután 2017-ben Class40, 2019-ben pedig Ocean Fifty osztályban nyert, ismét az első helyen haladt át a célvonalon, ezúttal Pablo Santurde del Arco társaságában. És milyen hihetetlen verseny volt: a Redman győzelmét követően huszonkét órán belül tizennyolc hajó szelte át a célvonalat, a dobogó egy óra és 3 perc alatt lett teljes!

A Redman útja:

YouTube video

Pablo Santurde del Arco
Spanyol, legalább négy nyelven beszél, mindössze 34 éves, és már most lenyűgöző a szakmai önéletrajza. 2021-ben J80-világbajnok, a Transat Jacques Vabre és a 40 Malouine Lamotte győztese, nyert a RORC Caribbean 600-on 2018-ban és 2019-ben, a 2018-as Round Britain & Ireland Race-en, a Normandy Channel Race-en és a Les Sables–Hortán 2017-ben, a 2016-os Quebec–St Malo Race-en.

(forrás: class40.com, fotók: redman.fr, transatjacquesvabre.org)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!