Jean király a hatodik Vendée Globe-jára készül

A legutóbbi Vendée Globe-ot negyedik helyen befejező Jean Le Cam határozott célja, hogy ismét elinduljon a regattán – hatodszor, akkor már 65 évesen.

Tenné mindezt egy „egyszerű és könnyen kezelhető” IMOCA fedélzetén, amelyet reményei szerint minél hamarabb elkezdhet építeni, ha talál támogató partnereket. És miközben saját dolgaival van elfoglalva, segít két fiatal vitorlázó – Violette Dorange és Benjamin Ferré – projektjeinek irányításában.

Az öt egymást követő Vendée Globe-on négyszer célba érő Le Cam egyelőre nem akasztja szögre a vitorlás csizmáját, 2024-ben versenyzőként ott akar lenni a következő Vendée Globe rajtjánál. Ám nem Hubert-rel (Michel Desjoyeaux egykori Foncia-ja, amely a 2008-as kiadás Farr tervezésű győztese) fog indulni. „A vágy, hogy újra részt vegyek a versenyen, körülbelül két hónappal a legutóbbi célba érést követően tört rám. De azt mondtam magamnak, ha visszamegyek, az másik projekt lesz, új hajóval. Nem fogok egy negyedik földkörüli versenyt teljesíteni Hubert-el”.

De hogy nézne ki ez az új hajó? „A mai modern hajókkal az elitizmus szintje felé tartunk, ám az én filozófiám más. A projekt arról szól, hogy egyszerű, megbízható, megfizethető hajót készítsünk, amely kevésbé bonyolult technikailag, és a lehető legkevesebb erőfeszítés árán irányítható. Szóval egy svertekkel (daggerboards) szerelt IMOCA, könnyű testtel, ami napi átlagban 1-1,5 csomóval gyorsabb Hubertnél”.

Több hajótervezővel is felvette a kapcsolatot, mert elég pontos elképzelése van arról, hogy mit szeretne: „A Class40-ben látható új hajótestekből meríthetünk ihletet. A 40 lábas osztály legutóbbi generációja olyan szintre lépett, amit érdemes átültetni egy 60 lábas hajóra.”

Most az a cél, hogy olyan partnereket találjon, „akik osztják a projekt filozófiáját”, akik csatlakoznának a csoportos kalandhoz – mivel több hajót szeretne elindítani a projekt égisze alatt. „Hogy a gazdasági modellnek legyen értelme, az ideális megoldás három hajót építése. Ez adna némi dinamikát az egésznek, csökkentené a fajlagos költségeket, anyagilag elérhetővé téve a Vendée Globe-ot a kkv-k számára, és megnyitná az utat a fiatalok előtt.”

Violette Dorange és Benjamin Ferré

Azért keresték meg Jean Le Camot és csapatát, hogy elindítsák saját Vendée Globe projektjüket. Mindketten elindultak a 2019-es Mini Transaton (3., illetve 16. hely), aztán Dorange két szezont teljesített a Figarón (idén 19. lett a La Solitaire-en), most pedig megtennék a nagy lépést az IMOCA osztályba.

fotók: lanmedia.fr, sailingscuttlebutt.com, francetvinfo.fr

forrás: Tip & Shaft

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!