2021 legjobb szuperjachtjai – második rész

Tizenhatodszor került sor a World Superyacht Awards gálájára és díjkiosztójára, Monacóban. A verseny zsűrije meglehetősen szokatlan összetételű.

A World Superyacht Awards abban (is) különbözik sok más megmérettetéstől, hogy a zsűrijét nem a „szakma nagy öregjei” alkotják, hanem volt és jelenlegi szuperjacht-tulajdonosok, ami nagyban növeli az esemény hitelességét.

Vízkiszorításos motoros jachtok 499 BRT alatt, 30–39,9 méter között: Aurelia
A 39,7 méteres Cantiere Delle Marche jacht hátsó, nyitott fedélzete 115 négyzetméteres, a hajótest víz alatti részét pedig úgy alakították ki, hogy az 1500 kW-nyi motorteljesítménynek köszönhetően 10 csomónál 5000 tengeri mérföldet lehet letudni a tartályokba tölthető 60 ezer liter üzemanyaggal. Alaphelyzetben láthatatlan, de a hátsó fedélzet alatt A alakú kismotoros daru bújik meg, vízszint alá süllyeszthető fürdőplatformmal kiegészítve.

Vízkiszorításos motoros jachtok 499 BRT alatt, 40 méter fölött: Rebeca
Azonnal megragadta a zsűri tekintetét a 40,8 méteres Benetti külső dizájnja, és elismerően nyilatkoztak a fürdőplatformról, amin helyett kapott egy hat négyzetméteres medence – ebben a mérettartományban mindkettő igen ritka. Figyelemre méltónak találták a minimalista kormányállást, ahogy a padlótól plafonig érő ablakokat is.

Vízkiszorításos motoros jachtok 500–999 BRT között: Blue II
Az 56 méteres Turquoise-t a huszadik század közepének révkalauzi hajóiról és bójarakó munkagépeiről mintázták, közben pedig olyan technológiai megoldásokkal pakolták tele, hogy alkalmas legyen akár az Északnyugati-átjárón való átkelésre. A zsűri úgy érezte (és ezt a díjjal is kifejezte), hogy a beltér és a külső megjelenés tökéletes összhangban van egymással, és teljesítik az összes elvárást, ami egy expedíciós jachttal kapcsolatban felmerülhet.

Vízkiszorításos motoros jachtok 1000–1599 BRT között: Alfa
Hat szempontból (külső megjelenés, külső és belső dizájn, építési minőség, kialakítás, technológiai megoldások) kettőben (külső megjelenés, belső dizájn) a 70,2 méteres Azimut Benetti toronymagasan nőtt a mezőny fölé. A vizuálisan három szintre osztott hajó (amin valójában öt fedélzetet alakítottak ki) akkor mutatja meg igazán rejtett értékeit, amikor a tatnál lenyílnak az oldalsó elemek, és teljes nagyságában feltárul a fürdőrészleg.

Vízkiszorításos motoros jachtok 3000 BRT fölött: Moonrise
Száz méter hosszú, fedélzetén megtalálható minden kényelmi szolgáltatás, még helikopterleszálló is, amit a tulajdonos eredetileg nem kért. Ám a Feadship munkatársai meggyőzték, hogy az esetleges későbbi eladást nagyban megnehezítheti, ha épp ez a lehetőség hiányzik az egyébként tökéletes jachtból. Ráadásul az átadásra – a járvány miatti szigorú lezárások nyomán – a tulajdonos csak helikopterrel tudott elutazni.

Voyager’s Award: V6
Eredetileg T6-osnak hívták, akkori tulajdonosa pedig 2020 elején jól érzett rá az előttünk álló változásokra, így hamar el tudta adni mint afféle „biztos menedék”-et. A gyors átadást követő névcsere után már az új személyzet vitte át Új-Zélandról a Kanári-szigetekre, ahol az új tulajdonos és családja lépett a fedélzetre. Rövid ismerkedő utat követően indulhatott a túra északra, Gibraltár, a Scilly-szigetek, Írország, Skócia és Norvégia sarkköri részének érintésével fel egészen a 77. északi szélességi fokig – így azért ki lehet bírni a bezártságot! Ezt gondolták a zsűri tagjai is, amikor ennek a projektnek ítélték az Év utazása díjat.

Előre tekintés 2022-re
Már lehet nevezni a 2022-es World Superyacht Awardsra, a kiírók arra biztatnak minden tulajdonost, hajóépítőt és -tervezőt, hogy mihamarabb jelentkezzenek, a határidő 2021. december 3., 11.59. A nevezett hajónak legalább 30 méter hosszúnak kell lennie, feltétel még, hogy 2021. január 1. és december 31. között kerüljön vízre (újra).

szöveg: Juráncsik Norbert

Az első részben: az év motoros jachtja, az év vitorlás jachtja, a legjobb felújított és újjáépített jacht.

(fotók: fleetmon.com, cantieredellemarche.it, yachtcharterfleet.com, boatinternational.com, yachtharbour.com, boatinternational.com)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!