Érdekes változások a Balatonnál

Míg nyáron az egy napra érkező látogatók száma 7 százalékkal csökkent, a hét közben több napra a Balatonhoz utazók száma 30 százalékkal emelkedett a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ számai és mobilcellaadatok alapján.

A kereslet pillanatok alatt reagált arra, hogy a hétvégeken magasabbak az árak, és bár a Balaton mondhatni megtelt a nyáron, a korábbinál több vendég arányosabban oszlott el. Kevésbé voltak zsúfoltak a hétvégék, kicsit élhetőbbé vált a térség, ahová nagyon sokan le is költöztek.

Az idei nyár országosan is kiemelkedő volt. Júniusban 65, júliusban 20, augusztusban 10 százalékkal volt magasabb a vendégéjszakák száma, mint egy évvel korábban, főleg a belföldi turizmusnak köszönhetően. Ebben szerepe volt a SZÉP-kártya bővülő lehetőségeinek és rugalmasabbá váló felhasználásának.

Balaton az ország legforgalmasabb turisztikai térségévé vált (két éve még Budapest számított annak), itt realizálódott a vendégforgalom 50 százaléka. A legnépszerűbb települések a vendégéjszakák száma alapján Siófok, Balatonfüred, Hévíz, Balatonlelle és Zalakaros térsége. Belföldről érkező vendégek töltötték el júliusban a balatoni vendégéjszakák 88, augusztusban a 81 százalékát. A júliusi adatokat megvizsgálva elmondható, hogy a balatoni vendégéjszakák 52 százaléka magán- és egyéb szálláshelyeken realizálódott, a szállodák 25, a kempingek 11, a panziók és közösségi szálláshelyek 5, míg az üdülőházak 2 százalékkal részesedtek belőle.

Tihany, 2020. május 16. Tihany és a Tihanyi Bencés Apátság látképe napfelkeltekor 2020. május 16-án. Elõtérben a Belsõ-tó, háttérben a Balaton. MTI/Mohai Balázs

A Balatonhoz az elmúlt években 125 milliárd forintnyi hazai forrás jutott. Szállodák, panziók épülnek, újulnak meg. 2030-ig a szabadvízi strandokat teljesen meg kívánják újítani, amely program az első négy ütem után idén 3 milliárd forintos kerettel folytatódik, a kiírás hamarosan megjelenik. Több más – főként attrakció – fejlesztés is zajlik uniós források bevonásával, amelyek markánsan meghatározzák a Balaton turisztikai kínálatát. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program folytatásában a tervek szerint két fő tématerület lesz. Az egyik a kastélyok és várak fejlesztése, a másik a gyógyfürdők fejlesztése, ami a Balatonnál valószínűleg Hévízt, Zalakarost és Kehidakustányt fogja érinteni – írta a turizmus.com.

Listánk: 2021 legjobb balatoni strandjai.

fotók: justapack.com, dailynewshungary.com, Hévíz Város Önkörmányzata

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!