Gorilla a Fastnet Race-en – Desperado of Cowes

Augusztus 8-án rajtol a 2021-es Rolex Fastnet Race, és több évforduló is közeleg a verseny életében, így nagy valószínűséggel egyre több régi hajó és csapat kerül elő, hogy része legyen az ünneplésnek.

Az ötvenedik Fastnet következik 2023-ban, 2025-ben pedig 100 éves lesz a szervező Royal Ocean Racing Club, az évfordulók pedig remek apropót teremtenek arra, hogy régi klubok klasszikus hajói újra nekiveselkedjenek a világ legnagyobb, amatőrök számára is elérhető nyílt tengeri vitorlásversenyének. Sorozatunkban bemutatunk közülük néhányat.

Rolex Fastnet Race, a kihívás:

YouTube video

Az idén négyszáznál több nevező gyűlt össze, köztük ott van az a csapat, amelyik egy Swan 65-ösön vitorlázik, és legénységük tagja Joe Powder, a gorilla. A hajó tulajdonosa Richard Loftus, neki ez lesz a tizedik Fastnetje, és amilyen komolyan veszik a versenyzést, annyira ügyelnek arra is, hogy közben jól érezzék magukat: „A Szikla kerüléséhez mindig zakót veszünk, olyankor üvegpohárból iszunk és szusszanunk egyet. Természetesen igyekszünk maximális teljesítményt nyújtani, de nem görcsölünk olyan dolgokon, amiken nem muszáj. Nálunk elő sem fordulat olyan csacskaság, hogy valaki éjszaka ül a hajó oldalán, lábbal kifelé, »lógva« a bárkát. Normálisan eszünk, rendszeresen fogyasztunk meleg ételt, esténként elkortyolunk egy palack bort, néha gitározom.”

1991-ben úgy nyerték meg a CHS kategóriát, hogy rögtön a verseny elején hátra vágták magukat. „Vagy nyolc órát meccseltünk egy Swan 59-essel a Csatornában, a végén ők jobbra mentek, mi balra – be a Csatorna közepére. Én navigáltam, de kellő tapasztalat híján fogalmam sem volt, mit csinálok, ennek pedig az lett a vége, hogy négy-öt órát visszafelé csorogtunk. Már le akartam ereszteni 100 méter horgonyláncot, hogy lassítsam a sodródást, de lebeszéltek róla. Miután végre elkezdtünk előremenni, Land’s Endnél azt láttuk, hogy a part közelében dekkolnak az ellenfelek, mi pedig kívülről megkerültük őket. Onnan már könnyű volt, friss szélben kivitorláztunk a Szikláig, aztán bőszelezve rohantunk visszafelé. Jó két órát rávertünk a másodikra.” 2007-ben korrigált idő szerint elsők voltak a Fastnet-sziklánál, végül hetedikek lettek, ami szintén nem rossz eredmény. Ekkor alapította meg Loftus a Joe Powder Trophyt, amit az a hajó kap, amelyik korrigált idő szerint vezet a Fastnet-sziklánál.

Joe Powder a mezőny magányos gorillája, és az egyetlen kitömött majom, aki tagja a Fastnetet is szervező Royal Ocean Racing Clubnak: „Eddig három vagy négy versenyt teljesített velünk, az első után megkértem a legénységet, hogy töltsék ki a szükséges papírokat, illetve tegyenek nyilatkozatot – azóta Joe a RORC tengerentúli tagja. Az idén viszont csökkentjük a létszámot, Joe marad, de a járvány miatt csak 6-10 fős csapattal indulunk, vagyis mindenki kap saját kabint. Úgy igencsak kényelmes lesz!”

Sorozatunkban korábban
Amokura
Refanut
Stormvogel
Eager
Oromocto
Pen Duick VI
Winsome

(forrás: rolexfastnetrace.com, fotók: rolexfastnetrace.com, yachtsandyachting.com, afloat.ie)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!