Ennyi pénzt költött el 2020-ban egy átlag magyar horgász

A fokozott járványügyi intézkedések ellenére a legszigorúbb napokban is engedélyezett volt a lakóhely elhagyása egyéni sporttevékenység céljából, amelybe a horgászat is beletartozott.

Miközben tavaszra teljesen leállt a versenysport, elmaradtak a külföldi horgászturisták, a mindvégig legálisan űzhető hazai szabadidős horgászat felértékelődött, s további, nem várt mértékű növekedést indított be a regisztrált magyar horgászok létszámában. A 23 közfeladatot ellátó Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központon keresztül a horgászok és a horgásztatók, a haltermelők és a horgászcikk-kereskedők is folyamatosan megkapták a tájékoztatást és a segítséget a jogszerű és biztonságos működéshez, értékesítéshez, így ebben az időszakban is hetente átlagosan 5000 fővel gyarapodott a horgászok száma. A szektor árbevétele a jelenlegi adatok szerint legalább 20 százalékkal nagyobb volt 2020-ban, mint az azt megelőző évben.

A járványügyi rendszabályok betartása mellett közel ezer értékesítési ponton a horgászati okmányok igénylése a tavaszi hónapokban is zökkenőmentesen folyt tovább, emellett az állami horgászvizsgára jelentkezők száma háromszorosára ugrott, így a második negyedév végére már meghaladta a 20 ezer főt.

Augusztus 31-én 693 751 regisztrált horgász volt a horgászszövetség Horinfo szakrendszerében, ebből 550 ezren aktívan és rendszeresen horgásznak. Ez az előző évhez képest 122 ezer új horgászt jelent, ilyenre még nem volt példa Magyarországon. A 36–45 éves korosztály a legerősebb, ezért megdőlt az a korábbi közvélekedés, hogy a horgászat az idősebb korosztály sportja. Egyre inkább természetközeli, közösségi, családi tevékenység a halfogás, így már 69 ezer felett van a hölgyhorgászok száma és 74 ezer felett a gyerekeké.

Az ország valamennyi területén virágzik a horgászat, ezek közül is kiemelkedően jól teljesít a Balaton, ami mögé fokozatosan zárkózik fel a legnagyobb hazai folyók pecásforgalma. Mivel a több mint kétezer nyilvántartott hazai halgazdálkodási vízterület rendkívül nagy belföldi és külföldi horgászturisztikai lehetőségeket rejt magában. A halra vadászók nagy része hobbiszinten űzi a sportot, így leginkább a nyugalmat, a kikapcsolódást keresi benne, egy-egy jól sikerült halas szelfit követően a zsákmányt útjára engedik. Akadnak azonban szép számmal olyanok, akik az élmény mellett a család ebédjét, netán vacsoráját igyekeznek ily módon előteremteni.

Egy horgász egy szezon alatt átlagosan 40 ezer forintot költ engedélyekre, állami horgászjegyre, területi engedélyre, és nagyjából 80 ezret a horgászathoz szükséges felszerelésekre, etetőanyagokra stb. Ezenfelül sokan utazásra és szállásra is költenek az egyre népszerűbb horgászhelyek közelében – írta a hellovidek.hu.

címlapfotó: collemcvoy.com

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!