Szuper klasszikusok a Fastnet Race-en – Eager

Augusztus 8-án rajtol a 2021-es Rolex Fastnet Race, és több évforduló is közeleg a verseny életében, így nagy valószínűséggel egyre több régi hajó és csapat kerül elő, hogy része legyen az ünneplésnek.

Két év múlva már az ötvenedik Fastnet következik, 2025-ben pedig 100 éves lesz a szervező Royal Ocean Racing Club, az évfordulók pedig remek apropót teremtenek arra, hogy régi klubok klasszikus hajói is újra nekiveselkedjenek a világ legnagyobb, amatőrök számára is elérhető nyílt tengeri vitorlásversenyének. Sorozatunkban bemutatunk közülük néhányat.

Rolex Fastnet Race, a kihívás:

YouTube video

Az idén négyszáznál több nevező gyűlt össze, a modern klasszikusnak számító Eager brit csapattal indul, kormányosa Richard Powell. Az első Nicholson 55-ös eredetileg Lutine néven látta meg a napvilágot, a Lloyd’s of London Yacht Clubhoz tartozott, egészen 1999-es eladásáig.

2008-ban az USA-ban komoly felújításon esett át, amelynek során modernizálták, karbonárbócot kapott, amire a korábbinál nagyobb vitorlafelület húzható, új kormánylap került rá, változott a felépítmény, a belsejében még a vezetékeket is újrahúzták. Jelenlegi tulajdonosa Chris Cecil-Wright hajókereskedő, a mezőnyben pedig megtalálható a kistestvére, a Stardust (Nicholson 43), a holland Eric van den Born tulajdona.

Sorozatunkban korábban:
Amokura
Refanut
Stormvogel

Belső videó az Eagerről 2017-ből, amikor eladó volt:

YouTube video

(forrás: rolexfastnetrace.com, fotók: rolexfastnetrace.com; nautipedia.it)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!