A SUP-vébére készül a velencei-tavi klub

A közkedvelt vízi sportot, a SUP-ot hivatalos formában is felkarolja a Velencei-tavi Vízi Sport Club, amely szakosztályt alapított, hogy a jövő évi világbajnokságon képviseltesse magát az egyesület.

Az alig több mint egy éve alakult Velencei-tavi Vízi Sport Club (VVSC) az idén megalapozta egy szabadidős vízisport-bázis terveit, amelyhez nagy lépésnek számít az eddigi eszközeik mellé frissen beszerzett, a klub számára készített eszközpark. A Magyar Szabadidősport Szövetség 3 millió forintos támogatásának köszönhetően öt profi szabadidős – egy kettes, egy gyermek- és három egyszemélyes – kajakot vásárolhatott a sportklub.

Az egyesület életében jelentős változás várható a közeljövőben, ugyanis létrehoznak egy SUP szakosztályt. A klub célja a szabadidős tevékenységek összefogása a SUP sportágban, amely feltörekvő sportnak számít Magyarországon. Kiemelt céljuk az utánpótlás-nevelés, továbbá az, hogy a jövőre Balatonfüreden megrendezendő SUP-világbajnokságon a VVSC is indítson versenyzőket.

A SUP mint sportág robbanásszerűen jelent meg az elmúlt években, nem véletlen, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség is kivette a szabadidős szegmensből, és különálló kategóriaként kezeli – írta a velma.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!