Ötezer fontba kerülhet az üzletkötés

A Brexit hatással van a használt hajók piacára is, ha Nagy-Britannia és az EU között cserél gazdát egy vízi jármű, az pluszpapírmunkát és jelentős költségnövekedést okoz.

A British Marine és a Royal Yachting Association átvizsgálta a szigetország és az Európai Unió közötti kereskedelmi egyezményt, és arra jutottak, hogy az pluszkötelezettséget ró a szerződő felekre. Megállapításuk szerint: „minden használt hajó meg kell, hogy feleljen szabadidős hajókra vonatkozó irányelvnek (Recreational Craft Directive – RCD) az EU, illetve a szabadidős hajókra vonatkozó szabályoknak (Recreational Craft Regulations – RCR) Nagy-Britannia esetében, ha 2021. január elseje után került a piacra. Amennyiben tehát egy használt vízi jármű érkezik hozzánk az EU-ból, azt el kell látni a brit megfelelőségi (UK Conformity Assessed – UKCA) jelzéssel, hogy megfeleljen az RCR-nek. Márpedig UKCA-jelzés csak építés utáni vizsgálat és harmadik fél által végzett igazolás nyomán adható ki.”

Ugyanez a másik irányban: ha egy a brexit pillanatában (2020. december 31., 23.00) brit piacon lévő, CE-jelzéssel ellátott hajót az EU-ba exportálnak, akkor annak CE-minősítését újra kell hitelesíteni építés utáni vizsgálattal és harmadik fél által végzett igazolással.

„A fentiek fényében kijelenthető, hogy a kereskedők, a tulajdonosok és a vevők erősen érintettek, hiszen innentől az ő felelősségük, hogy az üzlet tárgyát képező hajó megfelel az előírásoknak. A vizsgálat és az igazolás együttes költsége – hajótól függően – 500 és 5000 font közötti összeg. A brexit ezen előre nem látható és kellemetlen következménye önhibájukon kívül hozza nehéz helyzetbe a tulajdonosokat. Az iparág szereplőivel azon vagyunk, hogy kielemezzük a helyzetet, és elérjünk némi költségcsökkentést.”

(forrás: sailingtoday.co.uk, fotók: mby.com; boatsgroup.com)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!