A konkurencia menti meg a csődbe ment hajógyárat

Eredetileg a Ferretti Csoport és a Sanlorenzo külön-külön akarták megszerezni a Perini Navit, de végül megállapodtak, hogy felesben mentik meg a csődbe jutott céget.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, január végén a bíróság kimondta a Perini Navi csődjét. Mivel a dolog nem volt előzmények nélküli, akkor is lehetett tudni, hogy először a Sanlorenzo, majd a Ferretti Csoport mutatott érdeklődést a márka és a gyár iránt. A két olasz vállalat végül megállapodott, hogy együtt húzzák ki a kátyúból a harmadik olaszt, megmentve ezzel patinás nevet és nem kevés munkahelyet.

„Fontos nap ez az olasz hajógyártás, a Perini Navi alkalmazottai és azok családtagjai számára, hiszen a bizonytalan időszak után végre megnyugodhatnak, tapasztalatuk és különleges tudásuk nem vész kárba, szenvedélyük tárgya életben marad. Ahogy a beszállítói lánc tagjainak lelki békéje is helyreállhat. A Ferretti Csoport folyamatosan keresi azokat a cégeket, amelyeket bevonhat az égisze alá, és sokszor előfordul, hogy ezt Olaszországon belül találjuk meg. Meggyőződésünk, hogy ez az együttműködés további növekedést eredményez, fejleszti a régiót és öregbíti az olasz hajógyártás hírnevét. Fontosnak tartom hangsúlyozni a Sanlorenzóval kötött szövetség jelentőségét, amely jól szimbolizálja azt az együttműködési hajlandóságot, ami az egész országra jellemző mostanában” – mondta Alberto Galassi, a Ferretti Csoport vezérigazgatója.

„Viareggióban kezdtem hajósszakmai karrieremet, ráadásul abban az évben, amikor a Perini Navi megszületett. Ez 1983-ban történt, és végig nagy tisztelője voltam az üzleti modelljüknek. Kimagasló minőségű hajókat építettek, de csak egy szűk, a szakmai színvonalat nagyra értékelő kör számára. Ezt a gondolkodásmódot évekkel később, a Sanlorenzóban láttam újra. Ezen hasonlóságok – és egy történelmi olasz cég megmentésének szándéka – miatt kezdettől nyilvánvalóvá tettük, hogy a Sanlorenzo szívesen kiveszi a részét az újraindításból. Nagy örömömre szolgál, hogy ezt a Ferretti Csoporttal közösen tehetjük meg” – tette hozzá Massimo Perotti, a Sanlorenzo ügyvezetője.

(forrás: forbes.com, fotók: gentedimareonline.it; ynfpublishers.com; robbreport.com; nautipedia.it)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!