Megvannak az Év Vitorlázói

A szavazatok összesítése alapján 2020-ban a hölgyeknél Érdi Mária, a férfiaknál pedig Berecz Zsombor lett az Év Vitorlázója.

Érdi Mária nyolcadszor, Berecz Zsombor pedig tizedszer nyerte el az Év Vitorlázója címet.

„Versenyzői pályafutásom legnehezebb éve volt az idei. Olyan nehézségekkel kellett szembenézzek – természetesen az ellenfelekkel együtt – amelyekre nem nagyon számítottam. Igyekeztem azon a kevés versenyen jól teljesíteni, ahol el tudtam indulni. Az Év Vitorlázója Díj nagyon megtisztelő, immár sorozatban sokadszor vehetem át ezt az elismerést, de ezt nem lehet megunni. Mindenkinek köszönöm, aki segített az idei szezonban is” – mondta Érdi Mária.

Berecz Zsombor is boldogan és nagyon elegánsan reagált az újabb elismerés hírére. „Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy ismét én lettem az Év vitorlázója a férfiaknál. Először is köszönöm azoknak, akik ajánlásaikkal, valamint szavazataikkal hozzájárultak ehhez. Azt gondolom, hogy ha nem sikerült volna megnyernem az Európa-bajnokságot, akkor ezt a címet most Vadnai Jonatán érdemelné meg, mert olyan eredményt ért el a Laser Európa-bajnokságon, amire mindannyian nagyon büszkék vagyunk. Bár nagyon régen volt már, amikor az első ilyen címemet nyertem, de ez mindig nagyon felemelő érzés, bearanyozza az év végét. Gratulálok valamennyi jelöltnek” – nyilatkozta Berecz Zsombor.

Érdi Mária az olimpiai kvóta megszerzése óta nagyon készül az ötkarikás játékokra. Az idén dobogóra állt az egyik legrangosabb nemzetközi versenyen, a Kieler Wochén, ahol a világbajnok és az olimpiai bajnok mögött végzett harmadikként a magyar versenyző.

Berecz Zsombor a 2018-ban megszerzett világbajnoki címe és olimpiai kvótája után, az idei esztendőben Európa legjobbja is lett, miután megnyerte a Gdyniában megrendezett Európa-bajnokságot, Finndingi osztályban– írta a hunsail.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!