A hajókiállítás nem tömeges esemény

Németország lépett, és kivette a tiltott rendezvények listájáról a szakmai kiállításokat, így azok már augusztus vége előtt megrendezhetők, feltéve persze, ha betartják az egészségügyi és biztonsági előírásokat.

A szövetségi és a tizenhat tartományi kormány úgy döntött, átsorolja a szakmai seregszemléket az engedélyezett rendezvények közé, ami zöld jelzést ad ezeknek az eseményeknek. Ezzel a lépéssel bőven az úttörők közé számítanak, ha az első helyről le is csúsztak: azt Kína orozta el előlük, ahol május elején, Hunan tartományban már lezajlott a koronavírus okozta fennakadás utáni első expó. Németország a kiállítási ipar és piac három legnagyobb szereplőjének egyike, így lépésük iránymutató lehet a világ többi része számára.

Az iparág nemzetközi szövetsége üdvözölte a döntést, és megerősítette azt az álláspontját – ami egyébként egyezik a német szervezőkével –, hogy bármilyen hasonló rendezvény csak akkor nyitható, ha minden egészségügyi és biztonsági előírás betartását garantálják. A német szakmai kiállítások szövetsége már elő is állt a maga vonatkozó javaslataival – írta az exhibitionworld.co.uk.

A döntéshez kapcsolódó kormányzati dokumentumcsomag itt olvasható el.

(fotók: nettunome.com; sunseekergermany.eu)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!