Berecz Zsombor dobogós helyen

2019. december 19.
Címkék :

Világbajnokunk feljött a harmadik helyere a Melbourne-ben rendezett Finn Gold Cupon.

Először sikerült a tervezett egy órakor ellőni a rajtot, bár az igazi megint csak fekete zászló alatt indult, aminek később még lettek következményei. Berecz Zsombor az első krajcbójához 20.-nak ért, de a kapunál már 11. volt és a második top márkig tovább javított, a 7. helyről kezdte a hajrát, végül pedig 5.-nek ért célba, és ezzel összetettben is feljött az 5. helyre.

A 6. futamban Berecz Zsombor az első krajcszakasz végén 7.-nek fordult a bójánál, majd a hátszeles részen feljött a 4. helyre, sőt a második top marknál már 2.-ként fordult a célra – tekintve, hogy csak a török vitorlázott előtte, így ő nyerte a futamot. Ünnepelni, pihenni nem lehetett, még hivatalosan ki sem jöttek az eredmények, amikor már elindult a következő próbatétel.

Az újabb futamban a szél ereje nem csökkent, az iránya sem változott, egyre nagyobb szerepet kapott a fizikai felkészültség, az erő és az állóképesség. Világbajnok vitorlázónk elsőként fordult a krajcbójánál, de mire másodszor is visszaértek oda, harmadiknak kezdte a hátszeles szakaszt a célig, megelőzte őt a brit Scott és az új-zélandi Maloney. A sorrend már nem változott köztük, a brit megszerezte első futamgyőzelmét és összetettben a második helyről (29 pont) kezdheti a pénteket. Berecz Zsombor 34 ponttal a 3., az élen magabiztosan vezet Josh Junior, 16 ponttal – írta a hunsail.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!