Berecz Zsombor futamot nyert Melbourne-ben

A világbajnoki címvédő Berecz Zsombor előbb megnyerte a 3. futamot, majd a 4.-ben a 29. helyről jött fel és futott be 16.-nak.

Berecz Zsombor az első krajcbójához harmadiknak ért, a hátszeles szakasz végén pedig már a 2. helyen vitorlázott, és mire megint a top markhoz értek, már megelőzte a svéd Petterssont is. Először haladt az élen az idei világbajnokságon, és a vezető pozíciót megtartotta a célig.

A napnak még nem volt vége. A szél ugyan tovább gyengült, de a szervezők nem engedték ki a partra a mezőnyt, meg akarták rendezni a 4. futamot is. Némi várakozás után elrajtoltak, de úgy megfordult a szél, hogy leállították a versenyt. Ekkor már közel 4 órája voltak vízen a finnesek, de visszaerősödött a szél 8 csomóra, így mindenképp ellőtték a rajtot újra, amiből Berecz Zsombor nem jött ki jól, ráadásul a rossz oldalt választotta. A krajcbójához 29.-nek ért, kezdődhetett a kapaszkodás, ráadásul a riválisok nagyon jól mentek. Világbajnok vitorlázónk végül feljött a 14. helyre, ám végül a 16 helyen ért be a célba – írta a hunsail.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!