Egy óceánjáró tengeribetegeknek

Ez az ausztrál óceánjáró kiváló azoknak, akik tengeribetegségben szenvednek és emiatt nem szeretnek hajózni.

A fejlesztés lényege az X alakú orr, amely állítólag stabil marad a nyílt vízen is. A Greg Mortimer névre hallgató jármű az ausztrál Aurora Expeditions cég egyik sarkvidéket járó hajója.

A vízi jármű eleje csőr formájú, és úgy alakították ki, hogy miközben átszeli a hullámokat, az orr a vizet keresztülszeli, ahelyett, hogy becsapódna a hullámok közé. Ennek eredményeként a hajótest kisebb kilengésekkel mozog, így a fedélzeten tartózkodók zökkenőmentesebb utazást élhetnek át.

Az Aurora Expeditions nem azt állítja, hogy a maximum száz utast szállító Greg Mortimer megszünteti a tengeribetegséget, ám arról biztosítanak, hogy a speciális hajóorr nagyobb stabilitással hatol át a hullámokon, mint a hagyományos. A hajó, ahelyett, hogy a hullámok tetejére emelkedne, majd hatalmas erővel visszaesne, az X orr felszíne egyenletesebben nyeli el az erőt, így a jármű stabilabb marad kemény időjárási viszonyok között is. Ez megnöveli az utasok és a személyzet komfortérzetét.

Bár a Greg Mortimer az első expedícióhajó, amely X orral épült, ezt a fajta megoldást már hatékonyan alkalmazták vontató- és egyéb nagyhajókon. Miután október 31-én az argentin Ushuaiában megkeresztelik, elindul első útjára az Antarktiszra – írta a travelo.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!