Páratlan leleteket találtak a kínai hajóroncson

Mintegy 143 ezer darab történelmi emléket tártak fel kínai régészek egy Szung-dinasztia korából, a 960 és 1279 közötti időből származó teherszállító hajó roncsai között.


A roncsot 2007-ben találták meg a Dél-kínai-tengerben, majd a Kuangtung tartománybeli Jencsiang város Tengeri Selyemút Múzeumába vitték, ahol azóta is az eredeti állapotában, homokra fektetve és tengervízbe merítve őrzik.

A roncsok feltárása most ér az utolsó fázisához, a régészek a hajó hátulsó kajütjeiből ürítik ki a szállítmányt, és csak ezt követően kezdenek hozzá a hajótest vizsgálatához. Becslések szerint a roncsok között található relikviák száma a 160 ezret is meghaladhatja.

Az eddig feltárt leletek között porcelánból, aranyból, ezüstből, rézből és vasból készült tárgyak találhatók, ezeken felül pedig bambuszból és fából készült holmikra, illetve növényi és állati maradványokra is bukkantak.

A hajóroncs 22,1 méter hosszú és 9,35 méter széles, ezzel az eddig feltárt, vele egy korból származó óceánjáró teherszállítók közül a legnagyobb, valamint a régészek szerint egyúttal ez a legjobb állapotban fennmaradt roncs – írta az MTI.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!