Megkezdődött a hajósképzés

Siófokon kezdetét vette a Balatoni Hajózási Zrt. és Siófoki Szakképzési Centrum együttműködésében indult hajózási technikus képzés.

Októberig összesen tizennégyen szerezhetnek oklevelet az elméleti és gyakorlati vizsgákat követően. A hallgatók többségében fiatalok, és hogy a kivétel erősítse a szabályt, van köztük egy fiatal hölgy is, aki gyermekkori álmát váltja valóra.


A hajósképzés ötlete egy éven belül valósággá vált, rövid idő alatt sikerült összeállítani a tananyagot, megkeresni az oktatókat, illetve elvégezni az akkreditációt. Első körben az érettségizetteknek hirdették meg a tanfolyamot, de a Siófoki Szakképzési Centrum tervei szerint hamarosan a végzős általános iskolások számára is megnyílik a lehetőség, hogy öt év alatt hajós technikusként kerüljenek ki az iskolából.


A képzés során a hallgatók testreszabott tudást kapnak, hiszen az oktatók között ott vannak a Bahart szakemberei. Kollár József, a társaság vezérigazgatója elmondta, hogy nemcsak tavi, hanem európai belvízi hajós ismereteket adnak át a résztvevőknek. – Remélem, hogy a jövő hajóskapitányai kezdték meg most tanulmányaikat – mondta a cégvezető azzal, hogy a hajós szakma presztízsét is szeretnék visszaállítani és megmutatni, hogy mennyire szép is hajósnak lenni – írta a sonline.hu.

(Fotó: sonline.hu)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!