Turistastop jöhet a legnépszerűbb görög szigeten?

Szantorínin, az egyik legismertebb görög szigeten egyre nagyobb a turistaáradat. Olyannyira, hogy az Európai Parlament Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottsága szerint az idén már korlátozni kell a beáramló tömeget.

A görögök tavaly már túllépték a határt: közel ötszáz hajó 750 ezer utast szállított Szantoríni kikötőjébe, ami 130 ezer turistával több, mint egy évvel korábban. Pedig már 2017-ben is óriási volt a tömeg: ekkor egy négyzetkilométeres területen száz lakosra 107 turista jutott. Tavaly naponta összesen 18 ezren érkeztek a szigetre, ami már tarthatatlan állapot.


Igaz, hogy a rengeteg külföldi vendég több millió eurót hagy a szigeten, de ez számos problémával is együtt jár: leterheli az ivóvíz- és a villamosenergia-hálózatot, valamint növeli az illegális szállások számát. Mindemellett a közlekedésben is óriási dugók alakulnak ki a nyári hónapokban.


Az Európai Parlament szerint Görögországnak uralnia kell a helyzetet Szantoríni lakosainak érdekében, ezért az idén korlátoznia kell a szigetre érkező turisták számát – írta a travelo.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!