Véget ért a laser- és 420-as bajnokság

2018. szeptember 3.
Címkék :

A Balatonfüredi Yacht Club (BYC) adott helyet a Rooster Laser-420 Open Hungarian National Championships and Trophynak, azaz a laser és 420 osztályok bajnokságának augusztus 29. és szeptember 2. között. A versenyre három országból 96 egység nevezett.

Az első nap elején nagyon ígéretes szélviszonyok között, délelőtt 10 órakor indult vízre a mezőny. A pályaterületre érve az átlagszél 10 csomó körül volt, azonban a helyi viszonyokat ismerve a versenyrendezőség számított a gyengülésre A narancs lobogó felhúzásáig az átlag 7-8 csomóra esett vissza. Az összes rajt rendben, fegyelmezetten zajlott, mindössze két korai rajtos hajó volt, ami kiemelkedően jó arány. Az utolsó osztály rajtjára világos lett, hogy rövidíteni kell a pályaszakaszokat. A szél folyamatos gyengülése mellett a rövidített pályán hosszú, de korrekt futamokat vitorláztak a versenyzők.

A verseny második és harmadik napján a várakozásé volt a főszerep, sajnos mindkét napot futam nélkül kellett zárni. Szombat reggelre megérkezett az ígéretes, 10 csomó fölött fújó keleties szél. A programnak megfelelően a 9 órai figyelmeztető jelzésig a rendezőség közepes méretű pályát tűzött ki. Délelőtt változatos szélerősség mellett, pörgős 45-50 perces futamot vitorláztak az osztályok. Ezután a környező zivatartevékenységre való tekintettel és a biztonságot szem előtt tartva, 1 órás parti halasztás következett. Ezalatt több egyeztetés zajlott a meteorológiai szolgálattal, végül 12-13 csomós északias szélben vágott neki a mezőny az aznapra tervezett két futamnak.

A harmadik futam gyengülő, átlagosan 7-10, majd a futam vége fele 5 csomós szélben zajlott. A Laser 4.7 osztál belső körének hosszán még tudott változtatni a rendezőség, azonban a futam utolsó perceit még így is megnehezítette a közeledő vihar. A bajnokság utolsó napjához érve a versenyrendezőség még bízott legalább 1 futamban, de sajnos az időjárás ezt nem így akarta. Végül összesen 4 futammal hivatalosan is véget ért a nyílt országos bajnokság.

A részletes eredmények megtekinthetők ide kattintva.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!