Volvo Ocean Race finálé

Hogyan élték meg a VOR 2018 versenyzői minden idők legizgalmasabb befutóját?

Az összetett első helyezett Dongfeng csapatának skippere, Charles Caudrelier  így nyilatkozott a csapat első futamgyőzelméről, melyben nagy szerepe volt a vasárnap reggeli taktikai döntésének: „Nem voltunk olyan jó pozícióban, de bíztunk a döntésünkben és keményen dolgoztunk. A többiek nem követtek minket, de hittünk benne és nyertünk” Miután a part felé vették az irányt, visszaestek a sorrendben, az időjárás hozzásegítette őket a győzelemhez. Mindeközben saját bevallása szerint Caudrelier nem gondolta, hogy megnyerhetik a szakaszt, csak azt ismételgette magában „Nem veszthetünk, nem veszthetünk, nem veszthetünk!”

A 11. szakaszon harmadik helyezett, összetettben ezüstérmes MAPFRE skippere, Xabi Fernández kicsit keserű szájízzel  gratulált a győztesnek, hiszen nagyon kemény volt a verseny és nagyon kicsi hátránnyal értek célba.

A Team Brunel skippere, Bouwe Bekking legnagyobb álma vált volna valóra 8 próbálkozás után a győzelemmel, ráadásul hazai pályán, de ezúttal be kellett érnie a szakasz negyedik helyezésével, ami összetettben bronzérmet jelent a csapatnak. Számára a DONGFENG-gel ellentétes, nyílt vízi taktika nem volt sikeres, elmondása szerint 90 percet késett a várva várt megfelelő szélirány az utolsó mérföldeken.

Az összetett negyedik helyezett team AkzoNobel  holland skippere, Simeon Tienpont fantasztikus élményként mesélt a hazai befutóról. Mögéjük került a Vestas 11th Hour Racing az összetett versenyben, aki már a holnapi utolsó versenyre, az In-Port-Race-re készül, melyen az összetett hatodik és hetedik hely sorsa dől majd el.

Képek: Ainhoa Sanchez/Volvo Ocean Race

Forrás: www.volvooceanrace.com

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!