Vácra vitték a magyar monitort

2018. április 20.
Címkék :

Megérkezett Vácra, a város kikötőjébe a Lajta Monitor Múzeumhajó, amely az év nagy részében a Parlament előtti Duna-parton várja az érdeklődőket.

A Lajtát 1871. május 17-én bocsátották vízre, és 1876. december 8-án már testvérhajójával, a Maros monitorral együtt tűzpárbajt vívott az akkor még török kézen lévő belgrádi erőddel. A hajót több alkalommal bevetették az első világháború idején is, ám 1918-ban – 47 év hadi szolgálat után – leszerelték, és az 1920-as évektől 1994-ig a folyami kavicskotrásban „elevátorhajóként” használták.

Az egykori osztrák–magyar hadihajót 2010-re eredeti állapotának megfelelően rekonstruálták. A Lajta a világon az egyetlen vízen úszó helyreállított monitor hajó. 2014-től minden évben tavasztól őszig a főváros egyik legszebb pontján, a világörökség részét képező pesti Duna-parton, az Országház északi oldalánál horgonyoz.

A Lajta Monitor Múzeumhajó május 21-ig lesz megtekinthető vidéki városokban. Mindenhol – a vontatási, vízállási és időjárási körülmények függvényében – hétfőtől vasárnapig 9 és 18 óra között lesz megtekinthető a kikötőkben – írta az index.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!