Berecz Zsombor ötödik helyen zárt a vébén

A kiváló magyar vitorlázó 2. helyen ért célba a versenyt záró Éremfutamon az olimpiai Finn Osztály világbajnokságán, így összetettben az 5. helyen végzett az Opel Finn Gold Cupon Balatonföldváron.

A hét futam alapján a 113 indulóból az első tízbe került versenyzők dupla pontszámért futott versenyére a Medal Race-re némi halasztás után gyenge keleti-északkeleti szélben került sor. Berecz végig kitűnően versenyzett. Az első szakaszon 4. helyen kerülte a bóját, majd a következő hátszélben egyet előrébb lépett. A második krajcban megerősítette ezt a 3. helyet, és a befutóig tartó hátszélben nagyon türelmes és okos vitorlázással megelőzve a görög Mitakiszt 2. helyen ért célba.

Berecz Zsombor ezzel a nagyszerű eredménnyel 5. maradt az összetett sorrendben, mert az Éremfutamot az előtte egy ponttal kezdő holland Nicholas Heiner nyerte. Ugyan a dobogós helyeken végző ellenfeleket több hellyel is legyőzte, azoknak még hátrébb is kellett volna csúszni az ő előre lépéséhez.

A világbajnok a svéd Max Salminen lett, ezüstérmes a francia Európa-bajnok Jonathan Lobert, míg a bronzérmet Éremfutam-győzelmének köszönhetően Nicholas Heiner érdemelte ki. A negyedik helyen a 2014-ben világbajnok Ed Wright végzett, Zsombor előtt.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!