/

Kitiltották a nagyobb turistahajókat Velencéből

Az olasz kormány kompromisszumos megoldást hozott a nyáron tetőző, hajótársaságok kontra lakosok problémára, ennek értelmében egyelőre csak az 55 tonna fölötti turistahajókat tiltják ki a város központi kikötőjéből.

Az olasz kikötővárosban, amely évente több mint 20 millió látogatót fogad, és csak 55 ezer lakosa van, júliusban kétezer dühös helybeli ment utcára, tiltakozva a növekvő bérleti díjak és a hajósutak káros mellékhatásai ellen.


A környezetvédelmi aggályok és a helyi lakosság tiltakozása oda vezetett, hogy szeptember 21-én sajtókonferenciát rendezett Velencében a Hajótársaságok Nemzetközi Szövetsége az iparág aktualitásairól és a kilátásairól, a személyszállító hajózás gazdasági hatásáról, a környezetvédelmi felelősségről és az alternatív útvonalakról.


A feszültségek ezután enyhülni látszódtak, de az olasz kormány közlekedési minisztere, Graziano Delrio, a napokban bejelentette, hogy elfogadták azt a rendeletet, amelynek értelmében 2021-től a több mint 55 ezer tonnás tengerjáró hajók már nem használhatják a Szent Márk-medencébe torkolló két nagy csatornát, helyette a szárazföldön fekvő Marghera városrész egykori ipari kikötőiben tehetik partra utasaikat. Az 55 ezer tonna alatti hajókat egyelőre nem érinti a változtatás.


A lakosság optimistán fogadta a bejelentést, de sokan féltik a hajózásból befolyó jövedelmet, amely az egyik alapja a város gazdaságának. A velencei kikötői hatóságok szerint évente több mint kétmillió turista érkezik tengerjáró hajókon, ami 430 millió eurós bevételt jelent a városnak és legalább ötezer munkahelyet teremt – írta a turizmusonline.hu.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 10°
    14 km
  • Velence HU
    ☀️ 10°
    19 km
  • Balaton HU
    ☀️ 11°
    10 km
  • Neusiedler AT
    ☀️ 10°
    20 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 17°
    12 km
  • Premantura HR
    ☀️ 14°
    5 km
  • Grado IT
    ☀️ 14°
    2 km
  • Garda IT
    ☀️ 17°
    5 km
  • Soča SI
    ☀️ 13°
    3 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek