/

Hamarosan vízen a világ legnagyobb hajója

Világelső lehet az MSC Cruise vállalat, amint néhány év múlva vízre bocsátja 6850 fő befogadóképességű tengeri üdülőhajóját, a World Class névre hallgató „úszó üdülőfalut”.

A 330 méter hosszú hajó 2022-től kalandozhatja be a világ kikötőit és nevezetességeit. A 2760 szobás úszó monstrum látványterveit a napokban mutatták be a franciaországi Saint-Nazaire-i ünnepségen, ahol a cégvezető elmondta, ezzel a lépéssel lekörözik a rivális cégeket.

A hajó „futurisztikus” kinézetű, Y alakú szerkezete lehetővé teszi, hogy megnöveljék az erkélyes kabinok arányát, így szinte minden utazó tengerre néző, panorámás kilátást kap.

Az úszó monstrum vendégközpontú újításai közé tartoznak a nagyobb családok számára létesített „családbarát falvak”, egy óriás panorámás fedélzet és egy üvegmedencés társalgó. Amíg ez nem készül el, az MSC kénytelen „kisebb” hajóival beérni, amelyeknek legszebb darabját, a 892 millió euróba kerülő Meravigliát is most bocsátották vizre.

Az üdülőhajó 5714 főnyi utasával ezen a héten indul földközi-tengeri körutazására, amelynek során ellátogat Barcelonába, Marseille-be és Genovába – írta a blikk.hu.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    17°
    24 km
  • Velence HU
    17°
    26 km
  • Balaton HU
    16°
    25 km
  • Neusiedler AT
    ☀️ 13°
    31 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 20°
    10 km
  • Premantura HR
    ☀️ 20°
    6 km
  • Grado IT
    ☀️ 21°
    4 km
  • Garda IT
    23°
    6 km
  • Soča SI
    ☀️ 20°
    6 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek