/

RS Dingi Tesztnap a Lágymányosi-öbölben

Hihetetlen érzés a víz felett néhány centiméterrel egy modern vitorlás kormányát fogva száguldani, miközben süt a nap és záporoznak ránk a hajónk által felvett vízcseppek. Vagy mégsem? Most mindenki kipróbálhatja – még akkor is, ha netán nem a Velencei-tó vagy a Balaton közepén lakik.

A világ egyik legnépszerűbb hajógyártó cége, a brit RS, illetve annak magyarországi leányvállalata a Vitorlázó Gyermekekért Egyesülettel közösen hétvégén RS Dingi Tesztnapot szervez a Lágymányosi-öbölben. Bárki kipróbálhatja, a saját bőrén megélheti, hogy milyen érzés ezekkel a fürge hajókkal száguldozni a vízen.

A vitorlázni vágyók maguk dönthetik el, melyik típus „fekszik” nekik a legjobban, a kétszemélyes, aszimetrikus spinnakerrel szerelt RS Feva, a karbonból készült rohanógép RA Aero vagy a túrázásokhoz tervezett Venture. Élvezné-e a trapézolást az RS 500-zal, vagy inkább egy tanulóhajót szeretne a gyerekeknek az RS Quba személyében? Bármelyik hajó is legyen az előzetes jelölt, pénteken vagy szombaton érdemes kisétálni a Kopaszi-gátra, egészen a VGYE kikötőjéig (a Café Ponyvaregény mögött).

A Tesztnap valójában két nap: május 12-én, pénteken 13.00 és 19.00, szombaton pedig 10.00 és 18.00 óra között várják az érdeklődőket. A hajókat szakavatott edzők és versenyzők segítségével lehet kipróbálni, de aki már valamelyest gyakorlottabb, egyedül is mehet egy próbakört az öböl vizén.

A hajók kipróbálásához telefonos vagy e-mailes bejelentkezés szükséges az alábbi elérhetőségeken: e-mail: [email protected], tel: 06/20 940 7876.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️
    14 km
  • Velence HU
    ☀️
    10 km
  • Balaton HU
    ☀️
    13 km
  • Neusiedler AT
    5 km
  • Krk (Wake) HR
    11°
    33 km
  • Premantura HR
    12°
    32 km
  • Grado IT
    10°
    17 km
  • Garda IT
    ☀️
    8 km
  • Soča SI
    ☀️
    14 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek