Új lapon nyílik meg
/

Megtalálhatták a világ legősibb hajóroncsát

Mintegy 4500 éves hajó maradványaira bukkanhattak a régészek Törökország partjainál. A hajóroncs különleges rakománya nemcsak egy ősi hajótörés történetét tárhatja fel, hanem az ókori kereskedelemről is új információkkal szolgálhat.

A rendkívüli régészeti felfedezést még 2024-ben tették a dél-törökországi Kekova közelében, ahol Hakan Öniz, az Antalyában működő Akdeniz Egyetem kutatója helyi hajósok útmutatása alapján bukkant rá az elsüllyedt hajóroncsra. A szakemberek azóta a tengerfenéken fennmaradt rakományt vizsgálják, amelyből a hajó korára és egykori útvonalára is következtethetnek.

A régészek előzetes becslése szerint a hajó Kr. e. 2700 és 2400 között süllyedhetett el, vagyis nagyjából 4500 éves lehet. Ha a kormeghatározás helyesnek bizonyul, ez lehet a világ eddig ismert legrégebbi hajóroncsa.

Magából a hajóból mára szinte semmi sem maradt. Fából készült szerkezetét az évezredek során elpusztította a tengervíz, rakományának kerámiaedényei azonban fennmaradtak a sziklás tengerfenéken. A kutatók az edények formáját és készítési technikáját vizsgálva próbálják meghatározni a hajó pontos korát.

A rakományban nagy méretű kétfülű tárolóedényeket találtak, amelyekben egykor értékes árukat szállíthattak. A régészek szerint az edényekben olívaolaj, bor vagy növényi gyanta lehetett. Némelyikben még szabad szemmel is láthatók az egykori tartalom maradványai, amelyek azonosításához további vizsgálatok szükségesek.

Az edények egy része a mai Jordánia területéről származhatott. Ez arra utalhat, hogy a hajó több kikötőt is érintett, és egy kiterjedt földközi-tengeri kereskedelmi hálózat részeként szállította a rakományát. Ebben az időszakban Egyiptom már élénk kereskedelmet folytatott a Földközi-tenger keleti térségével, többek között fát, fémeket és értékes nyersanyagokat szerzett be.

A kutatók azt feltételezik, hogy a hajó egy vihar elől kereshetett menedéket a part menti szigetek között, amikor szikláknak ütközött és elsüllyedt. A lelet pontos kora egyelőre kérdéses, ám ha a régészek feltételezései beigazolódnak, a felfedezés jelentősen átírhatja az ősi hajózásról és kereskedelemről alkotott ismereteinket – írta a borsonline.hu.

Maradj naprakész!

Iratkozz fel a heti hírlevelünkre

GDPR
Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ⛅ 8°
    11 km
  • Velence HU
    ⛅ 8°
    11 km
  • Balaton HU
    🌧️ 9°
    13 km
  • Neusiedler AT
    🌧️ 8°
    18 km
  • Krk (Wake) HR
    ⛅ 13°
    22 km
  • Premantura HR
    ⛅ 13°
    28 km
  • Grado IT
    ⛅ 13°
    31 km
  • Garda IT
    ☀️ 11°
    8 km
  • Soča SI
    ⛅ 10°
    18 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek