/

Hadihajók a tenger mélyén

Ha elsüllyedt hajóra gondolunk, sokaknak egyből a Titanic jut eszébe, talán nem véletlenül. Csakhogy a leghíresebb utasszállító mellett több olyan legendás hadihajó is akadt, amely a tenger fenekén végezte.

Vasa
Ez a svéd hadihajó még azt a kikötőt sem tudta elhagyni, ahol vízre bocsátották. Az építését Gusztáv Adolf király 1526-ban rendelte el, mivel úgy vélte, szüksége van egy akkora hadihajóra, amelynek a tűzereje egymagában felér a teljes lengyel flottáéval. A hajó tervezésében is részt akart venni, ami hiba volt, hiszen többször is változtatásokat eszközölt, mivel egy minél nagyobb hajó képe lebegett a szeme előtt.

Csakhogy ezáltal a hajó egyensúlya felbomlott, a hasában lévő ballasztkövek nem voltak képesek ellensúlyozni a magas és nehéz felépítményt. Végül mindezeknek katasztrofális eredménye lett, a szélességéhez képest túl hosszú és túl magas hajó a vízre bocsátását követően kevesebb mint ezerháromszáz méter megtétele után elsüllyedt.

HMS Resolution
Az eredetileg hetven ágyúval felszerelt HMS Resolution az angol hadflotta zászlóshajója volt, és 1667. december 6-án készült el a harwichi hajógyárban. Harcolt a kalózok elleni expedíciókban, németalföldi hajókkal is konfliktusba került, majd 1703-ban érte utol a végzet, amikor alig másfél kilométerre Prevensay Baytől lecsapott rá a korszak legnagyobb vihara, amely a hajót nekicsapta egy part menti földnyelvnek. Ezt követően a víz elkezdett betörni az összevissza hánykódó hajótestbe, és bár a legénység csodával határos módon ki tudott menekülni, a hajó elsüllyedt.

RMS Lusitania
Noha a hajó utasszállítónak készült, és 1904-ben kezdte el építtetni a brit Cunard Line társaság, részt vett az első világháborúban. Egy német tengeralattjáró torpedózta meg a gőzöst 1915. május 7-én, amely az orrán szenvedett sérülést, majd egy második robbanást követően süllyedni kezdett. Berlin a támadás kapcsán arra hivatkozott, hogy az óceánjáró fegyvereket szállított, így a Lusitania megsértette a nemzetközi jogot. Utólag bebizonyosodott, hogy nem tévedtek, a gőzösön mintegy százhetvenhárom tonna hadianyag, többek között töltények, gránátok és gyutacsok voltak.

S.M.S. Kaiser Franz Joseph
A Montenegró és Horvátország határán lévő öböl 43 méteres mélységében fekszik az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészetének védett cirkálója. Bár 1889-ben bocsátották vízre, a huszadik század elején már elavultnak számított, és az első világháború végén a franciák hadizsákmánya lett, akik munícióraktárként használták. A gondatlan francia matrózok azonban egy tengeri vihar alatt mindkét horgonyt felhúzva felejtették, így a túlterhelt hajó leszakadt a kikötőbakokról, elsodródott és végül tizenhét tengerésszel a fedélzetén felborult, majd elsüllyedt.

Szent István
Az első világháborúra készülve indult a Szent István csatahajó, építése, amely az osztrák–magyar flotta legveszélyesebb vízi egységeinek az egyike volt. A háború java részét Póla kikötőjében töltötte, ahol leeresztett horgonnyal a légvédelem terén hasznosították. Első és egyben utolsó útjára 1918 júniusában indult el. Ekkor Horthy Miklós ellentengernagy egy merész akciót szervezett, hogy áttörje az Otrantói-szorosban felállított szövetséges hajózárat és a monarchia flottája kitörjön a Földközi-tengerre. Az akció nem sikerült, az osztrák–magyar flotta büszkeségét pedig 1918. június 10-én elsüllyesztették az olasz királyi haditengerészet torpedós egységei.

Bismarck
A csatahajó feladata a második világháborúban elsősorban a konvojok megsemmisítése és a tengeri fölény kivívása lett volna az angolokkal szemben. A hajót ötvenezer tonnás vízkiszorításúra tervezték, a hossza 252, a szélessége pedig több mint 36 méter volt. A hatalmas méretek rendkívüli védelmet biztosítottak a torpedók elleni és a csatahajót az egyik legstabilabb lövegplatformmá tették. Ám az elsüllyeszthetetlennek vélt Bismarck mégis belefutott egy végzetes találatba, méghozzá az első bevetésén, majd az irányíthatatlan hajót az angol flotta hosszas ütközet után elsüllyesztette.

USS Arizona
A huszadik század elején bocsátották vízre az Egyesült Államokban, és bár kimaradt az első világháborúból, a másodikban utolérte a vég, amikor vesztére Pearl Harborban tartózkodott. 1941. december 7-én, amikor Japán hadüzenet nélkül megtámadta a kikötőt, a USS Arizonát gyorsan egy zuhanóbombázó. A hajón fellángolt a tűz, amit már nem lehetett eloltani, ráadásul süllyedés közben megrongálta a kikötő oltásra hivatott berendezését. A felrobbanó lőszerraktár megpecsételte a hajó sorsát, amely rövid időn belül elsüllyedt.

(Cikkünk az Aqua Magazin 172. számában olvasható teljes terjedelmében. Keresse a kiemelt újságárusoknál és a benzinkutakon! És fizessen elő rá, hogy a jövőben se maradjon le exkluzív tartalmainkról!)

Maradj naprakész!

Iratkozz fel a heti hírlevelünkre

GDPR
Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 20°
    11 km
  • Velence HU
    ☀️ 22°
    11 km
  • Balaton HU
    ☀️ 21°
    7 km
  • Neusiedler AT
    21°
    13 km
  • Krk (Wake) HR
    28°
    13 km
  • Premantura HR
    ☀️ 25°
    4 km
  • Grado IT
    27°
    13 km
  • Garda IT
    27°
    5 km
  • Soča SI
    ⛈️ 21°
    2 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek