Tegnap hivatalosan is véget ért az idei strandszezon Balatonfűzfőn. A Föveny és a Tobruk strand területe közparkként lesz látogatható.
Ez azt jelenti, hogy a két terület alapvetően a nap bármely szakában szabadon látogatható, hasonlóan más közterületekhez és parkokhoz. A strandszezon végével azonban megszűnnek a strandüzemeltetéshez kapcsolódó szolgáltatások, azaz a vízimentés és az egészségügyi ellátás is a balatonfűzfői strandokon, valamint a mosdók és egyéb strandszolgáltatások sem működnek tovább. A Fűzfői Vagyonkezelő tájékoztatása szerint ebben az időszakban nincs ilyen ellátási kötelezettségük.

A strandok területén működő üzletek a szezon végével nem feltétlenül zárnak be, a működésük ugyanis független a strand üzemeltetésétől.
A következő strandszezon kezdetéig a Föveny és a Tobruk strand területe közpark funkciót tölt be. Természetesen ebben az időszakban is tilos szemetelni, másokat zavarni, rongálni, illetve a közterületi bútorokat és játékelemeket nem rendeltetésszerűen használni. Járművel szintén tilos behajtani a területre.
A strandokon működő kamerarendszer továbbra is üzemel, az ellenőrzést pedig szeptembertől a közterület-felügyelet veszi át – írta a veol.hu.

