A zajmentes úti célokat rangsoroló index szerint Bhután a világ legcsendesebb országa, Európában pedig Észtország végzett az élen. A lista azt is megmutatja, hol érdemes keresni a nyugalmat.
A Noise-Free Nations Index a világ országait rangsorolta abból a szempontból, mennyire kínálnak zajtól és tömegtől mentes környezetet. Több szempontot vesz figyelembe: az országok népsűrűségét és a turisták sűrűségét, a vidéki területek és a védett földterületek arányát, valamint a gépjárművek, repülőterek és vasútvonalak sűrűségét. Az egyes mutatók alapján kialakított pontszámokból született meg az országok összesített „csendességi” eredménye.

A rangsor élére Bhután került 89,44 ponttal. A himalájai királyság előkelő helyezésében meghatározó szerepet játszik a kiterjedt, ritkán lakott természeti környezet: az ország területének jelentős részét erdős hegyvidékek és teraszos völgyek alkotják.
A csendhez a turizmus sajátos szabályozása is hozzájárul. Bhután a fenntarthatósági díj bevezetésével igyekszik kordában tartani a látogatók számát és a tömegturizmus hatásait. Ennek ugyanakkor ára van: az ország a külföldiek számára a világ drágább úti céljai közé tartozik.
A második helyre Namíbia került. A mindössze 3,83 fő/négyzetkilométeres népsűrűségű ország hatalmas, ritkán lakott területeivel ideális környezetet kínál azoknak, akik a nagyvárosi zaj helyett a természet közelségét keresik. Itt található a világ egyik legősibb sivataga, a Namib, miközben a turisták sűrűsége is rendkívül alacsony.

A harmadik Botswana lett, ahol a turizmusban tudatosan a kisebb volumenű, magasabb értékű modellre helyezik a hangsúlyt. A rangsor negyedik helyén Zambia, az ötödiken pedig Gabon végzett. Zambia esetében a védett területek magas aránya, Gabonnál pedig az érintetlen esőerdők nagy kiterjedése járul hozzá a kedvező eredményhez.
Érdekes, hogy Európából egyetlen ország sem került be a világ 25 legcsendesebb országa közé. A kontinens legjobban teljesítő országa Észtország lett, amely a 34. helyet szerezte meg. Finnország a 39., Svédország pedig a 40. lett.
A magyarázat elsősorban Európa sűrűbb népességében, a jelentős turisztikai forgalomban és a fejlett közlekedési infrastruktúrában keresendő. A kontinens ugyan bővelkedik erdőkben, nemzeti parkokban és ritkábban lakott vidéki térségekben, országos szinten azonban ezek mellett jelentős a közlekedés és a turizmus koncentrációja is.

Az index a másik végletet is megvizsgálta. A legkevésbé csendes országok listáját Szingapúr vezeti, ahol a vidéki területek aránya mindössze 30 százalék, miközben a turisták koncentrációja kiemelkedően magas. Meglepő módon a Maldív-szigetek a második helyre került a „leghangosabb” országok rangsorában. Bár az üdülőszigeteken sokan éppen a nyugalmat keresik, a főváros, Malé a világ egyik legsűrűbben lakott települése, ami jelentősen rontja az országos eredményt.
A harmadik helyen Barbados végzett. A szigetország kis területéhez képest két repülőtere van, emellett a tengerjáró hajók forgalma is hozzájárul a zajterheléshez – írta a turizmus.com.




