A 15. század első feléből származó hajóroncsot azonosítottak a Boden-tó mélyén, a bajorországi Lindau partjainál.
A régészeti feltárás kiindulópontját egy hobbibúvár bejelentése jelentette, aki szokatlan faelemekre lett figyelmes a tómederben. Tobias Pflederer, a Bajor Vízalatti Régészeti Társaság tiszteletbeli elnöke és a kutatás vezetője elmondta: a szakemberek kezdetben nem voltak biztosak a lelet mibenlétében, ám amint a hajógerinchez csatlakozó bordák és a hajótest más szerkezeti elemei egyértelműen kirajzolódtak az üledékből, bebizonyosodott a roncs létezése. A kutatók eddig mindössze két merülést hajtottak végre, amelyek során ortofotós felmérést végeztek, és famintákat vettek az egyik teherhordó szerkezeti elemből.
A Bajor Műemlékvédelmi Hivatallal egyeztetve elvégzett radiokarbon kormeghatározás eredményei a szakértőket is meglepték, mivel a roncs jóval régebbinek bizonyult az előzetesen feltételezettnél. Az elemzések alapján a mintegy nyolc-tizenkét méter hosszú és három méter széles vízi járművet az 1420 és 1450 közötti időszakban építhették. A korszakból származó roncsok ritkaságszámba mennek Németország legnagyobb állóvizében; a most azonosított lelettel együtt eddig mindössze öt késő középkori hajómaradványt tartanak nyilván a Boden-tóban.
A felfedezés történelmi jelentőségét a Boden-tó középkori geopolitikai és gazdasági szerepe adja. A 15. században a tó a tágabb közép-európai térség, valamint a Német-római Birodalom egyik legfontosabb kereskedelmi csomópontja volt, ahol az áruszállítás vízi útvonalakon kötötte össze a mai Dél-Németország, Svájc és Ausztria területeit.
A korabeli tömegáruk – mint a só, a gabona, a faanyag és a bor – szállítása nagy teherbírású, speciálisan a tavi viszonyokra tervezett hajókat igényelt. Az új roncs szerkezeti vizsgálata pontosabb képet adhat a késő középkori ácsmesterség technológiai fejlettségéről és a teherhordó bordázat kialakításának akkori módszereiről.
Bár a lelet tudományos értéke kiemelkedő, a szakemberek jelenleg nem tervezik a hajótest felszínre hozatalát. A roncs kiemelése és a faanyagok szakszerű állagmegóvása rendkívül költséges és technológiailag kockázatos folyamat lenne. Pflederer professzor hangsúlyozta: a modern víz alatti régészet elveinek megfelelően a legbiztonságosabb konzerválási módszer az, ha a maradványokat a természetes, oxigénszegény üledéktakaró alatt, eredeti helyükön hagyják – írta a mult-kor.hu.
