Németh Enikő 18 évesen indult olimpián, több hajóosztályban is vitorlázott, de a legtöbben mégis kikötővezetőként ismerik. Előbb Füreden, tíz éve pedig már a fűzfői Laguna Yacht Clubban irányítja a munkát. Az Aqua Magazinnak elárulta, bár a versenyzés már nem a mindennapjai része, lányával szívesen hajóba szállna.
Aqua: Honnan indult a vitorlás-pályafutásod?
Németh Enikő: Keszthelyen születtem és nőttem fel. Sporttagozatú általános iskolába jártam, de egyébként is mindig sportoltam, mindenfélét kipróbáltam, az atlétikától a talajtornáig. A szomszédunkban lakott Fi János, a Keszthelyi Yacht Club vezetőedzője, aki a három évvel idősebb nővéremet hívta vitorlázni, de neki nem volt kedve, én meg ki akartam próbálni.
Aqua: Szokás szerint Optimistben kezdted?
N. E.: Igen, de aztán mivel magas és vékony voltam, Cadetben lettem manschaft, ami nagyon tetszett. Bár Bácsics Kriszti hívott, végül egy három évvel idősebb fiú lett a kormányosom, akivel nem jöttünk ki jól, így inkább Optimistben mentem egyedül. Aztán egy versenyen elment a kedvem az egésztől, halzolni kellett volna, de megijedtem, hogy nincs a közelemben se edző, senki, mi lesz, ha felborulok, így halzolás helyett azzal a lendülettel kimentem a partra és otthagytam az egészet…
Aqua: Miként keveredtél vissza?
N. E.: Amikor a középiskolában a diákigazolványhoz fotót kellett csináltatni, Bácsics Kati anyukája volt a fotós, aki jelezte, hogy Kati szeretne velem menni 470-esben. Összeültünk, és nagyon élveztem az edzéseket, sokat tanultam Katitól. A szüleim nem engedhették meg maguknak azt az anyagi kiadást, ami egy vitorlázó-pályafutás jelent, de az egyesület mindig támogatott, és lett egy szponzorunk, a Fotex, amely vett nekünk hajót, vitorlát, ruhát, motorcsónakot. Elkezdtünk külföldre járni, egyre nívósabb versenyekre, olimpiai és világbajnokokkal mentünk egy mezőnyben. Akkor tudatosult bennem, hogy Kati komolyan gondolja, hogy kijussunk az olimpiára. Nagyon intenzív időszak volt, állandóan vitorláztunk, utaztunk, szereltünk, az életem megmeghatározóbb négy évének nevezhető.
Aqua: Hogy élted meg az atlantai olimpiai szereplést?
N. E.: Tizennyolc éves voltam, nem éreztem tehernek, a fiatalságom miatt volt bennem egyfajta könnyedség. Atlanta életem lenagyobb élményét jelentette. Mi a szegényebb csapatok közé tartoztunk, előfordult, hogy egy versenyen sátraznunk kellett, itthonról vittünk magunkkal ennivaló. Ehhez képest Savannahban egy szállodában laktunk, olyan kiszolgálással, amilyennel még nem találkoztunk. Részt vettünk Atlantában a megnyitóünnepségen is, ahol valahogy a magyar csapat elejére keveredtünk a bevonulásnál, így a szüleim is jól láthattak itthon a tévében. Savannahban, a vitorlásversenyek helyszínén is tartottak nekünk egy megnyitót, de azt elmosta az eső.
Aqua: Hogy sikerültek a futamok?
N. E.: Előtte kétszer kint voltunk a helyszínen, az előolimpián is indultunk, de az olimpián a közelben lévő hurrikán miatt teljesen más időjárás volt. Eredetileg tizenkét napra tervezték a versenyt, kétnaponta egy szünnappal, de végül mind a tizenkét nap volt futam, nagyon nyögvenyelősen ment az egész. Ráadásul a szálloda nagyon messze volt a versenyhelyszíntől, előbb busszal kellett menni, aztán motorcsónakkal, a deles rajthoz már kilenckor el kellett indulnunk. Mindig máshol jelölték ki a pályát, előfordult, hogy másfél órát kellett vitorlázni egy futamért. Egy évvel az olimpia előtt a Torontóban rendezett világbajnokságon nyertünk futamot az olimpiai bajnok előtt, így voltak vágyaink. Nagyon akartunk, de végül olyanok is megvertek, akik korábban soha, és a 18. helyen végeztünk. Azóta se beszéltünk ki Katival a történteket.
Aqua: Miért nem folytattátok? Hiszen még nagyon fiatalok voltatok.
N. E.: Talán épp azért, mert nagyon fiatal voltam, a négy év iszonyú soknak tűnt, belevágni egy újabb olimpiai ciklusba. Úgy éreztem, hogy el kell kezdenem dolgozni. Nem tudom, ez mekkora hiba volt. Holovits Gyuri, aki ismert és látott minket versenyezni, munkát adott az MKB Bank kikötőjében, ahol aztán tizennyolc éven keresztül dolgoztam. Mindent csináltam, gyerekek oktatását, versenyrendezést, aztán amikor Gyuri nyugdíjba ment, én lettem a szakosztályvezető.
Aqua: Az élversenyzéssel felhagytál, de a vitorlázásra maradt időd?
N. E.: Amikor az MKB Banknál voltam, Holovits Gyuri felélesztette a 70-es cirkáló osztályt és elég hamar odakeveredtem a Krajcárra, én voltam a genakkeres, az egyetlen nő a hajón. Versenyeztem nagyhajóval is, aztán Weöres Mártival megrendeztük a Melges 24 Európa-bajnokságot. Mártival összeültünk 470-esben, mentem Melges 24-gyel is, Litkey Farkassal pedig indultunk a Csopakon rendezett kalóz Európa-bajnokságon. Most már keveseknek mondok igent, de a lányommal még összeülnék. Réka most 17 éves, tízévesen mondta ki, hogy vitorlázni szeretne. Jelenleg 470-esben manschaft, a kormányosa pedig Héder Benji, aki iszonyú tehetséges.
(Cikkünk eredetileg és teljes terjedelmében az Aqua Magazin 171. számában jelent meg. Fizessen elő rá, hogy ne maradjon le értékes tartalmainkról!)