/

Megépül az első óceánjáró-alagút

Norvégia különleges mérnöki projektre készül: megépülhet a világ első olyan alagútja, amelyet kifejezetten nagy tengeri hajók számára alakítanak ki.

A Stad hajóalagút a nyugati partvidéken fúrja majd át a Stadlandet-félszigetet, lehetővé téve, hogy a hajók egy veszélyes tengeri szakasz megkerülése helyett egyszerűen áthaladjanak a hegyen.

[youtube v=”VevUk3cp4gA”]

A közel 1,8 kilométer hosszú és 37 méter széles alagútban akár 140 méter hosszú, 16 ezer tonnás hajók is közlekedhetnek majd. A beruházás célja, hogy biztonságosabbá tegye a hajózást a hírhedten zord időjárásáról ismert Stad-fok környékén, ahol az erős szelek és a hatalmas hullámok rendszeresen okoznak fennakadásokat.

A projektet már 2017-ben jóváhagyták, de az évek során a költségek jelentősen megemelkedtek. A jelenlegi tervek szerint mintegy 8,6 milliárd norvég koronából, vagyis nagyjából 782 millió euróból valósulhat meg az építkezés, amely 2027-ben indulhat el – írta a hvg.hu.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 20°
    10 km
  • Velence HU
    ☀️ 19°
    7 km
  • Balaton HU
    18°
    7 km
  • Neusiedler AT
    19°
    10 km
  • Krk (Wake) HR
    22°
    6 km
  • Premantura HR
    22°
    10 km
  • Grado IT
    22°
    13 km
  • Garda IT
    ☀️ 26°
    6 km
  • Soča SI
    20°
    2 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek