/

Edzőtáborban az ifjúsági kajak-kenusok

A Dunavarsányi Edzőtáborban gyűlt össze az ifjúsági kajak-kenu válogatott. Kadler Viktor szövetségi kapitány leginkább arra kíváncsi, hogy a téli tesztek, felmérések eredményei mennyire köszönnek vissza a vízen.

A héten Dunavarsányban edzőtáborozik az ifjúsági válogatott. Miről szólnak ezek a napok?
Elsősorban arra vagyunk kíváncsiak, hogy a téli táborokban elvégzett diagnosztikai mérések – egyébként előrelépést mutató – eredményei megmutatkoznak-e a vízen is. Az első benyomásom, hogy akik télen, szárazföldön jók voltak, azok most a vízen is az élmezőny tagjai. Ez mindenképpen alátámasztja a diagnosztikai mérések jelentőségét. Ezen a héten is volt már egy erőfelmérő a Kajak-Kenu Módszertani Központ közreműködésével, de tartottunk egy kommunikációs tréninget is, illetve a 2000 méter utáni laktátmérésre is sor került. Utóbbi azért is fontos, mert szeretnénk felhívni a figyelmüket levezetési protokoll betartására. Köztudott, hogy aki jobban képes regenerálódni, az másnap jobban tud edzeni, aki pedig a következő napon jobban edz, az gyorsabban fejlődik. Szeretnénk, ha a felnőtt mezőnybe már úgy lépnének be, hogy tisztában vannak a levezetés és a regeneráció fontosságával.

Csapathajós próbák is vannak?
Abszolút! A páros edzések fakultatív módon történnek, szabadon lehet próbálkozni. A kajakosoknál négyespróbát is terveztünk erre a hétre. Ez érzékenyítés szempontjából is fontos, hiszen az Európa-bajnokságra az egyes és a páros eredmények alapján rakjuk majd össze a négyeseket. A felnőtteknél is a szövetségi kapitány állítja össze az egységeket, azt gondolom jó, ha már ebben a korban is szokják ezeket a szituációkat. Olyan hajókat rakok itt most össze, amelynek tagjai vélhetően nem fognak együtt menni párosban az idei versenyeken.
A tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is egy tájékoztató versennyel indul a szezon, majd a két válogató után hirdetsz csapatot a világversenyekre. Kezd kirajzolódni, hogy mely szakágban, kik lehetnek ott a legjobbak között?

Ezek a fiatal sportolók mennyire érzik a súlyát, hogy a válogatott tagjai?
Egyre jobban tisztában vannak a helyzetükkel. Nem mondom, hogy a korábbi edzőtáborokban nem voltak kisebb konfliktusok, de összességében mostanra tudják, hogy a teljes kajak-kenu sportágat, illetve Magyarországot képviselik.

Ezt azért is kérdezem, mert idén Szegeden lesz a korosztályos Európa-bajnokság, ráadásul szokatlan módon az Eb csak a világbajnokság után lesz. Mindezek fényében a kontinensviadal jelentősége akár nagyobb is lehet, mint a világbajnokságé?
Szerintem azért még mindig a világbajnokság az év legjelentősebb eseménye, de az biztos, hogy az idei Európa-bajnokságon magasabb szintű lesz az elvárás mindenki részéről, mint általában. Ott lesz Szegeden mindenkinek a családja, rokonai, barátai és persze nagyobb médiafigyelmet is kapnak majd. Természetesen erre fel fogjuk készíteni a csapatot, nehogy ezek a tényezők összenyomják őket, de biztos vagyok abban, hogy a versenyzőink legalább olyan elszántak a hazai Eb-vel kapcsolatban, mint a vb esetében.

A mostani edzőtábor szombaton ér véget.
Így van, és a tájékoztatóig hátralevő időben mindenki a saját műhelyében készül. Természetesen a csapathajós próbákra ebben az időszakban is összejönnek az érintettek.

(kajakkenusport.hu)

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️
    18 km
  • Velence HU
    ☀️
    15 km
  • Balaton HU
    ☀️
    16 km
  • Neusiedler AT
    12 km
  • Krk (Wake) HR
    14°
    12 km
  • Premantura HR
    13°
    23 km
  • Grado IT
    14°
    9 km
  • Garda IT
    15°
    6 km
  • Soča SI
    10°
    7 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek