A Balatoni Borok Versenyére – amelyen a Magyar Vitorlás Szövetség borát is kiválasztják – már várja a nevezéseket a Balatoni Szövetség.
A Balaton hat borvidéke – a Balatonfüred-Csopaki, a Balaton-felvidéki, a Badacsonyi, a Nagy-Somlói, a Zalai és a Balatonboglári Borvidék – nedűinek legjavát bírálják a szakértők a Balatoni Szövetség által majd’ 30 éve életre hívott verseny alkalmával. A 2010-es évek elején néhány évig szünetelt a rendezvény, így az idei verseny a 23. alkalom, hogy a Balatoni Borok Versenye sorra kerül.

„Meggyőződésünk, hogy a Balatoni Borrégió a maga színességével, összetettségével és egyedi, karakteres boraival mindenki számára azt a balatoni életérzést tudja nyújtani, amely a balatoni táj, a helyi klíma és az itt élő és dolgozó – bort készítő – emberek közös érdeme” – vallja a versenyt szervező Balatoni Szövetség.
A verseny magas szintű lebonyolításának előfeltétele a bírálóbizottság munkájának magas szakmai színvonala, ezért a bizottságban helyet kaptak a régió borászain túl egyetemi oktatók, borakadémikusok és szakírók is. A bírálóbizottság elnöke Nyitrainé dr. Sárdy Diána. a MATE intézetvezetője lesz. A verseny fővédnöke: Nagy István Agrárminiszter, szakmai védnöke a Balatoni Borrégió Borrégiós Tanácsa, közölték a szervezők.

A verseny célja a Balatoni Borrégió legjobb fehér, vörös, rozé, desszert bora és pezsgője/gyöngyöző bora kiválasztása, és különdíjakat is kioszt a zsűri. A benevezett borokat arany-, ezüst- és bronzminősítésű oklevéllel díjazzák. Az idén újdonság is lesz: ezen a versenyen választják ki a Magyar Vitorlás Szövetség borát, amely megjelenik a szövetség minden nagyrendezvényén.
A borászok a bormintákat április 23-án és 24-én adhatják le, mindkét napon 9 és 12 óra között. Erre öt helyszínen lesz lehetőség: Balatonfüreden, a Közösségi Házban, Somlóvásárhelyen, a Somló Kapuja Látogatóközpontban, Badacsonyban, az SZBKI Kutatóállomásán, Zalaszabarban, a Kányavári Borbirtokon és Balatonlellén, a Bujdosó Pincészetben. A bírálat április 30-án a zalaszabari a Kányavári Borbirtokon lesz, az eredményhirdetést pedig májusban tartják – írta a zaol.hu.




