/

Luxuséletérzés a Lazzarától

Bemutatta legújabb hajóját a floridai központú Lazzara: az LMY 165 nevű luxusjachttal céljuk, hogy megmutassák a márka fejlődését.

A név már önmagában is utal a hosszúságra, ugyanis a jacht 165 láb hosszú, ez kicsivel több mint 50 métert jelent. A fedélzet háromszintes, a tatnál szárnyszerűen kihajtható elemek biztosítanak még nagyobb pihenőhelyet. Ez indokolt is, hiszen itt kapott helyet az egyik medence a kettőből – ez inkább alkalmas úszásra, a másik pedig, egy kör alakú jacuzzi a legfelső fedélzeten található.

Belül hat kabin áll rendelkezésre, tizenkét vendéget kiszolgálva, ezeken felül van még egy tulajdonosi lakosztály, az akár kilencfős személyzetet pedig további öt kabinban lehet elszállásolni. A belsővel kapcsolatban még szűkszavúnak bizonyult a Lazzara, de annyit elárultak, hogy törekedtek az egységes stílusra.

A hajtásról egy pár MAN vagy Caterpillar motor gondoskodik 1400 lóerő körüli összteljesítménnyel. Ezekkel 15 csomós, azaz 28 km/óra körüli csúcssebesség és 12 csomós, vagyis 22 km/órás utazósebesség érhető el – írta az instylemen.hu.

Maradj naprakész!

Iratkozz fel a heti hírlevelünkre

GDPR
Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    16°
    9 km
  • Velence HU
    16°
    5 km
  • Balaton HU
    🌧️ 16°
    12 km
  • Neusiedler AT
    ⛈️ 15°
    11 km
  • Krk (Wake) HR
    21°
    7 km
  • Premantura HR
    22°
    11 km
  • Grado IT
    21°
    9 km
  • Garda IT
    22°
    14 km
  • Soča SI
    15°
    6 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek