/

Több mint 4000 ember evezte át a Balatont

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a Hervis Balaton-átevezést, ahol több mint négyezren teljesítették a Zamárdi-Tihany-Zamárdi, nyolc kilométeres távot.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) beszámolója szerint a rendezvényen már kora reggel megjelentek az első SUP-ok, kajakok, gumicsónakok, de szokás szerint a sárkányhajósok vágtak neki először a távnak.

„Az előrejelzések bejöttek, a hét eleji viharok ellenére tökéletes körülmények fogadták az átevezőket” – fogalmazott a főszervező Vida Gergely.

“Nem volt túl meleg és a szél is enyhe volt. Azt szoktuk mondani, hogy bármilyen emberi erővel hajtott járművel neki lehet vágni a távnak. Jellemzően a túrakajak és a SUP a legnépszerűbb, utóbbin több mint 1200-an álltak rajthoz. Emellett vannak, akik saját, egyedi, velünk előre leegyeztetett eszközzel indultak, ők mindig üde színfoltjai az átevezésnek. A célunk továbbra is az, hogy szervezett keretek között, minél többen átevezhessék a magyar tengert, ez idén büszkén mondhatom, több mint négyezer főt jelentett.”

A befutóérmek mellett kategóriánként a legjobb három időeredménnyel rendelkező egységet külön is díjazták. A nap abszolút legjobb idejét a Wave Runners elnevezésű csapathajó érte el, amely 33 perc és 27 másodperc alatt ért át a célkapun.

Az átevezők között ott volt Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, aki a magyar labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitányával, Szalai Ádámmal páros kajakban szállt vízre. Szintén sikeresen teljesítette a távot Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke, ő Csampa Zsolttal, a Magyar Vívó Szövetség elnökével párosozott. Újra összeült Sydney olimpiai ezüstérmes kajakpárosa, Szabó Szilvia és Kovács Katalin.

A háromszoros olimpiai bajnok Szabó Gabriella, a riói ötkarikás játékokon női párbajtőrben aranyérmes Szász Emesével evezett. Az evezők között volt Gellér László, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke, Storcz Botond háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Tóth Dávid olimpiai ezüstérmes kajakos, a felnőtt kajakválogatott szövetségi kapitánya, illetve Erdélyi Tamás, aki a szeptemberben esedékes győri maraton világbajnokságon kajak párosban áll szerepel majd.

„A Hervis szemüvegéből ismét egy kiváló rendezvényen vagyunk túl – idézte az MKKSZ tudósítása Dalnoki Balázs ügyvezető igazgatót. – Sikeresség alatt azt értem, hogy milyen sok ember eljött, beleértve az átevezőket és a kísérőket is, több ezer ember volt itt. Azt gondolom, hogy mindenki az egész nap folyamán megtalálhatta a módját a felhőtlen kikapcsolódásnak.”

Az esemény részeként a támogatók és a partnerek jóvoltából a parton is számos aktivitási lehetőség, program várta az érdeklődőket, kísérőket.

Hervis Balaton-átevezés 2025 kisfilm:

[youtube v=”0X3kaUrz_cI”]

fotók: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    13°
    7 km
  • Velence HU
    12°
    7 km
  • Balaton HU
    ☀️ 12°
    10 km
  • Neusiedler AT
    14°
    6 km
  • Krk (Wake) HR
    11°
    5 km
  • Premantura HR
    11°
    8 km
  • Grado IT
    10°
    9 km
  • Garda IT
    12°
    9 km
  • Soča SI
    11°
    7 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek