Hajótemető a tengerparton

Az ötven roncs olyan érzést kelt az emberben, mintha valami szörnyű jövőképben vagy egy hollywoodi apokalipszismozi díszletei között sétálna.

Hivatalosan SaoTiago-partnak hívják ezt a szakaszt, de a helyiek inkább a cemitério de navios (hajótemető) névvel illetik, míg páran Marx-partként hivatkoznak rá az egyik legnagyobb itteni hajó nyomán.

De mit keres ötven hajóroncs egy homokos tengerparton?
Két válasz is létezik. Az egyik szerint a Port of Luanda megépítése előtt itt rakodták ki azokat az óceánjáró teherhajókat, amelyek a fővárosba hoztak árut. Csakhogy a helyszín nem volt ideális, így előfordult, hogy a vihar partra mosta a rosszul lehorgonyzott bárkákat. Amikor Angolában 2002-ben véget ért a polgárháború, és megnyitott a kikötő, a maradványokat itt hagyták.

Mások szerint az akkor még lakatlan partszakasz az 1960-as évek óta kijelölt hajótemető volt, ide vontatták a sérült vagy gazdátlan járműveket szétrohadni. Némelyik roncs épp a háború miatt pusztult el teljesen.

Akárhogy kerültek is ide a hajók, látványuk a maga módján lenyűgöző. Hogy eljusson hozzájuk az ember, bő fél órát kell autóznia Luandából, és nem árt, ha van vele egy vezető. Infrastruktúra nincs, és nem javasolt egyedül vagy sötétedés után megejteni a látogatást. De nappal és társaságban abszolút megéri, mert ilyet nem sok helyen láthat az ember.

Rövid helyszíni beszámoló Jim Kitchentől, az Észak-Karolinai Egyetem professzorától

YouTube Video

(forrás: atlasobscura.com, fotók: flickr.com, conexaolusofona.org, prazerdeconhecer.wordpress.com)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!