Pénteken rajtol az egyszemélyes Balaton-kerülő verseny
A FlexFleet Klasszikus Szóló mezőnye Tihanyból vág neki a Kékszalaghoz hasonló távnak, miközben a kormányzás, a vitorlák kezelése és azok cseréje, a spinakkerezés mind egy ember feladata, a verseny pedig a szélviszonyok függvényében akár 36 órán át is tarthat.
Az esemény többéves múltra tekint vissza, túraként már négyszer teljesítették lelkes vitorlázók a balatoni „nagy kört”. Évről évre bővült a résztvevők száma, és az idén a túra megérett arra, hogy egy igazi versenyen, biztonságos keretek közt vitorlázhassák végig az erre vállalkozók.
A túra ötletgazdái, egyben lelkes résztvevői a Tihanyi Hajós Egyletet kérték fel a verseny megrendezésére. Az már hagyománynak számít, hogy a rajt és a befutó a THE előtti vízterületen van, de a klubban nem csak ezért vállalkoztak nagy örömmel a rendezésre. Az egylet értékrendjéhez közel áll az az eszmeiség, miszerint itt bárki elindulhat, bármilyen (arra alkalmas) hajóval, és ami a lényeg: ezen a versenyen nem a győzelem a legfőbb siker, hanem a teljesítés! Minden induló önmaga és hajója határait feszegeti, kormányos és hajó régi jó barátok kell, hogy legyenek, közösen segítve, támogatva egymást a sok-sok együtt töltött versenyóra alatt.
A verseny névadó szponzora a FlexFleet Zrt. flottakezelő cég, amely azért állt be a rendező egyesület mellé, mert szintén nagyon hisz a verseny szellemiségében. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az általuk felajánlott különdíj: a távot utolsó előttiként teljesítő vitorlázó egy hónapig ingyen használhat egy Nissan Leaf elektromos autót. A verseny díjazottjait a Rooster magyarországi képviselete, a Monautix Kft. ajándékai és a Hunsails kedvezményekre jogosító kuponjai várják, míg az éjszakai éberen maradást a Hell kávéitalai segítik.
A nagy kihívás mellett a legfontosabb, hogy minden versenyző biztonságosan teljesítse a távot, ezért minden hajó GPS-jeladóval lesz felszerelve, a Vízimentők Balatoni Szakszolgálata pedig a teljes, 36 órás versenyidő alatt három mentőhajóval áll majd készenlétben. A GPS-jeladókat a partról szurkolók is követni tudják a verseny applikációján keresztül.
A kiírásban megadott 60 fős nevezési limit a verseny előtt 2 héttel pár hajó híján már be is telt, így nagy izgalommal várjuk a rajtot a Balaton idei első hivatalos versenyén! További információk a regatta Facebook-eseményén, valamint honlapján.
FlexFleet Klasszikus Szóló – május 14–15., Tihanyi Hajós Egylet, 8237 Tihany, Kenderföld u. 19.
- ha tetszett, ajánld másoknak is!