/

Újra kell gondolni a balatoni fejlesztéseket

A víz világnapján a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége Vízkerekasztal címmel szervezett találkozót Gárdonyban. Ennek célja a magyarországi tavak, felszíni és felszín alatti vizek, illetve vizes élőhelyek környezetvédelmi problémáinak, illetve a tavalyi aszály következményeinek és tanulságainak megbeszélése volt

A rendezvényen egy tucatnál is több civil szervezet képviselői vettek részt, mások mellett az Aligai Fürdőegyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége valamint az Ökológiai Kutató Intézet.

A Balaton a levegőből

A részt vevők hozzászólásai alapján a szövetség úgy gondolja, hogy nagy tavaink és a vizes élőhelyek megvédésének, illetve helyreállításának a jövő szempontjából óriási jelentősége van, ezért nemcsak szakmai – ökológiai, biológiai, hidrológiai és gazdasági – szempontból szükséges kezelni, hanem az egyeztetési folyamatba be kell vonni a helyben élőket, a társadalmat is. Egyetértés alakult ki abban, hogy a kerekasztal-kezdeményezést a jövőben folytatni kell, hiszen a vizek védelme nem lehet csak egy-egy település vagy tájegység ügye, ami lokális, regionális szinten kezelhető.

A megbeszélés alapján a szövetség ezeket a fontos és sürgős intézkedéseket látja szükségesnek a vizek és a vizes élőhelyek védelme érdekében: szakmailag megalapozott hatástanulmányok készítése az adott területeken; a jogi keretek olyan átdolgozása, hogy a tájvédelem szempontjai érvényesüljenek a településeket érintő döntéshozatalban, az önkormányzati és a kormányzati intézkedésekben; a civil társadalom bevonása; megfelelő anyagi forrás biztosítása a tanulmányok, felmérések elvégzésére, a környezeti helyreállító munkákra és a vízgazdálkodási feladatok megoldására; az úgynevezett „fejlesztések” azonnali átgondolását a Balaton, Tatai-tó, a Velencei-tó és a Fertő tó környékén; a már leromlott területek rehabilitálását és az EU-s, illetve hazai források jelentős növelését a biodiverzitás és klíma célok elérése érdekében – írta a hirbalaton.hu.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    4 km
  • Velence HU
    5 km
  • Balaton HU
    ☀️
    5 km
  • Neusiedler AT
    ☀️
    10 km
  • Krk (Wake) HR
    🌫️ 10°
    1 km
  • Premantura HR
    🌫️
    5 km
  • Grado IT
    🌫️
    6 km
  • Garda IT
    13°
    5 km
  • Soča SI
    3 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek