/

A köd miatt került bajba egy horgász

A Balatonlelle Virág Strand előtti vízterületen egy horgász a leszálló köd miatt került veszélybe. Egy Kalóz típusú kis méretű vitorlással ment ki horgászni, nem tudott visszatérni a kiindulási kikötőjébe.

A BalatonHelp segélykérő alkalmazás használatával sikerült beazonosítani a horgász tartózkodásának pontos helyét. A szervezet ügyelete azonnal felvette a kapcsolatot a BL Yachtclub & Apartments vezetőjével, Tóth Balázzsal, aki a VMSZ tagja, hogy a kikötőjében állomásozó, egész évben hajózó, radarral és navigációs műszerekkel felszerelt Luszi motoros hajóval és a készenlétben lévő kollégákkal kezdjék meg a horgász felkutatását.

A BalatonHelp applikáció által nyújtott pontos adatoknak köszönhetően a kutatóhajó műszerei segítségével a horgászt sikerült fellelni, azt követően jó állapotban átvették a Luszi fedélzetére.

A mentést vezető Tóth Balázs hajóvezető arról számolt be, hogy a horgász alapfelszereléséből hiányzott a mentőmellény. Éppen ezért kérik a tavon tartózkodókat, hogy kellő felkészültséggel, megfelelő eszközökkel és az okostelefonra előre letöltött BalatonHelp alkalmazással szálljanak vízre – olvasható a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata Facebook-oldalán.

Maradj naprakész!

Iratkozz fel a heti hírlevelünkre

GDPR
Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 35°
    11 km
  • Velence HU
    ☀️ 35°
    9 km
  • Balaton HU
    ☀️ 32°
    12 km
  • Neusiedler AT
    ⛈️ 26°
    6 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 31°
    11 km
  • Premantura HR
    ☀️ 29°
    14 km
  • Grado IT
    ☀️ 29°
    10 km
  • Garda IT
    ☀️ 30°
    9 km
  • Soča SI
    27°
    9 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek