Megkezdődik az RS Feva osztály bajnoksága
A tihanyi RS Sailing Center ad otthont az egyre népszerűbb utánpótlás-nevelő RS Feva osztály magyar bajnokságának, amely egyben Európa-kupa-viadal is.
A szervezők 25-30 egységre számítanak, köztük hat hajó a Csehországból, egy pedig Szlovákiából érkezik. A versenyen bemutató jelleggel rendeznek futamokat az Európában igen népszerű, számos országban elterjedt RS 500 egytrapézos kétszemélyes hajóknak is, amelyek nagyságukat tekintve a 470-esekkel vethető össze.
Az RS Fevák az elmúlt években egyre népszerűbbekké váltak, és az egyszerűen kezelhető, könnyű, gennakeres siklóhajó immár a legtöbb utánpótlás-neveléssel foglalkozó klubban megtalálható. Az idei országos bajnokságra kilenc klubból várnak résztvevőket. A versenyt a Magyar Vitorlás Szövetséggel közösen a Vitorlázó Gyermekekért Egyesület szervezi, amely az idén a Balatonnál az „öreg-tihanyi” kikötő és a THE között félúton található, jollekikötőként üzemelő RS Sailing Centerben lelt otthonra.
„Aki már járt a versenyeinken, tudja, hogy a vitorlázás mellett a parti programok és a közösség építése is mindig nagy szerepet kap nálunk. Talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy rendezvényeinken évről évre több versenyzőt és egyesületet, köztük számos visszatérőt látunk” – mondja Náray Richárd, a VGYE elnöke, RS Feva osztálykapitány. – „Sajnos a koronavírus-járvány miatt az idén sok nemzetközi résztvevő otthon maradt, így végül cseh barátaink teszik nemzetközivé a versenyt. A mostani megmérettetés a 2022-ben a Balatonra tervezett RS Feva Európa-bajnokság előkészületeinek kiemelkedő állomása.”
A regattát főrendezőként Sipos Péter jegyzi, az irodáért Fluck Réka felel, az óvási bizottság elnöke Náray Vilmos. A négynapos versenyt, amelyet Tósoki Imre tihanyi polgármester nyit meg, tízfutamosra tervezik. Az időjárás-előrejelzések az első két napra inkább gyenge szeleket, szombatra egy érkező fronttal viszont egy erős szeles napot is jósolnak.
A verseny hivatalos hirdetőtáblája megtalálható ide kattintva.
(fotók: Mag Andrea)
- ha tetszett, ajánld másoknak is!