/

Duna-átúszás – nem csak profiknak

Július 17-én Paksról rajtol az Open Water Tournament (OWT) második versenye: közel ezren úszhatják le a Dunán a 7, illetve 15 kilométeres távot.

Az OWT keretében is két táv között választhatnak a regisztrálók, a 7 kilométeres szakasz Uszódnál, a 15 kilométeres Kalocsánál fejeződik be. A verseny célja, hogy összekösse a turizmust a nyílt vízi úszással és professzionális körülményeket biztosítson – nem csak profiknak.

Az első versenyt június végén tartották a Balatonnál a fűzfői öbölben, augusztus 21-én pedig a gyékényesi búvártóban próbálhatják ki magukat a profik és az amatőrök. Ezúttal a start a Paksi Víziszínpadnál lesz, a versenyzőket négy különböző időpontban indítják. A rövidebb távon 840, a hosszabb távon 120 főnek nyílik lehetősége az úszásra.

A Duna nem versenyszerű átúszására az idén 26. alkalommal kerülhet sor. A paksiak egyik legkedveltebb programját utoljára 2019-ben tudta megrendezni Paks Város Önkormányzata és a Csengey Dénes Kulturális Központ. A túlparti strand és a paksi part közötti 700-800 méteres távot leúszók pólót, emléklapot és úszósapkát kapnak. A város lakosai féláron nevezhetnek, és újdonság, hogy a rendezvényhajótól viszi át a komp az úszókat a túlpartra és a cél szintén a rendezvényhajó – írta a turizmus.com.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️
    13 km
  • Velence HU
    ☀️
    11 km
  • Balaton HU
    ☀️
    10 km
  • Neusiedler AT
    ☀️
    5 km
  • Krk (Wake) HR
    11°
    21 km
  • Premantura HR
    11°
    15 km
  • Grado IT
    ☀️ 12°
    28 km
  • Garda IT
    ☀️
    8 km
  • Soča SI
    ☀️
    14 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek