/

Visszavonják a balatoni kikötőpályázatot

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) igazgatósága kezdeményezi a társaság döntéshozó testületeinél a 11 vitorláskikötő üzemeltetésére kiírt pályázat visszavonását.

Amennyiben az igazgatóság döntését a felügyelőbizottság is támogatja, úgy a javaslat a közgyűlés elé kerül, amely meghozza a végső döntést. A többségi tulajdonos magyar államot képviselő Magyar Turisztikai Ügynökség előzetesen megerősítette, hogy az igazgatóság döntését a közgyűlésen támogatja, így a balatoni kikötők üzemeltetése továbbra is a Bahart feladata marad.

A pályázat felfüggesztését Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselőjének kezdeményezésre, a térség kormánypárti képviselőinek egyetértésével javasolja az igazgatóság, mert az újonnan kinevezett vezérigazgató szeretné alaposan felülvizsgálni az országgyűlési képviselő javaslatait.

A pályázat felfüggesztése a fejlesztéseket nem befolyásolja, azaz a flotta megújítása, az új hajók beszerzése is folytatódik menetrend szerint, és hamarosan új kompok, valamint személyszállító hajók építésének szerződéskötését jelenthetjük be – olvasható a társaság közleményében.

(képeink illusztrációk)

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 14°
    14 km
  • Velence HU
    ☀️ 14°
    13 km
  • Balaton HU
    13°
    15 km
  • Neusiedler AT
    ☀️ 14°
    18 km
  • Krk (Wake) HR
    17°
    6 km
  • Premantura HR
    16°
    6 km
  • Grado IT
    16°
    10 km
  • Garda IT
    19°
    19 km
  • Soča SI
    15°
    16 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek