/

Online megtekinthető a Kopár István Földkerüléséről szóló film

Kopár István 263 nap alatt, 65 évesen vitorlázta körbe a Földet, útjáról film készült, ami szeptember közepe óta online is megtekinthető.

A “Templom az óceán közepén” című alkotást májusban a Duna World mutatta be,nemrég pedig a szerzők feltöltötték a YouTube-csatornájukra.

2018-ban – 50 évvel az első regatta után – “feléledt” a Golden Globe Race. A cél most is ugyanaz volt, mint akkor: egyedül, kikötés nélkül körbevitorlázni a glóbuszt. Az újkori kiadás pikantériáját az jelentette, hogy csak 1988 előtt tervezett, 32-36 lábas (9,75-10,97 méteres), hosszúkíles, hajókkal lehetett részt venni, a versenyzők pedig csak az egykori verseny idején már ismert technikai eszközöket használhatták.

Kopár István 2019. március 21-én, 11:30-kor ért vissza Les Sables d’Olonne-ba, negyedikként (18 induló közül). Ezzel teljesített a verseny, illetve a harmadik földkerülését (másodszor szólóban, először kikötés és külső segítség nélkül).

Az út tanulságairól, a magányról, menet közben gondolatairól rendszeresen tájékoztatta a parton maradtakat, a dokumentumfilm első sorban ezekre az anyagokra épít.

[youtube v=”_-blAhT76rY”]

fotók: goldengloberace.com

Maradj naprakész!

Iratkozz fel a heti hírlevelünkre

GDPR
Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    32°
    21 km
  • Velence HU
    35°
    10 km
  • Balaton HU
    ☀️ 32°
    8 km
  • Neusiedler AT
    29°
    24 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 31°
    12 km
  • Premantura HR
    ☀️ 29°
    13 km
  • Grado IT
    ☀️ 29°
    13 km
  • Garda IT
    ☀️ 30°
    19 km
  • Soča SI
    27°
    11 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek