Víz alatti söröző – nem csak búvároknak
A háromszéki Dálnokon nyílt meg a világ első víz alatti sörözője. A nem mindennapi vendéglátóipari helyiség az ezer négyzetméteres és kilenc méterre mélyülő dálnoki búvártó mélyén található, amelyet eddig búvárok oktatására és fogyatékkal élők vízi terápiájára használtak.
A Csíki sör csapata építette meg a három méter mélyen berendezett „kocsmát”, benne egy négyszáz kilogrammos bárral, sörcsappal, egy sörrel teli hűtővel, egy bokszzsákkal, illetve egy víz alatt kilométerkővel, amely jelzi a Dálnoktól a sörmanufaktúráig, illetve a felszínig lévő távot.
A víz alatti sörözőben nemcsak tapasztalt búvárok szórakozhatnak, hanem olyanok is, akik még nem merültek. Őket búvároktató kíséri le a víz alá, és feladatuk, hogy megtalálják a hűtőt, a benne lévő söröket pedig a felszínen fogyaszthatják el. „A tapasztalt búvárok víz alatt is elfogyasztják a sört, ennek az a technikája, hogy a fejet hátradöntve a palackba először levegőt kell fújni, majd erős szívómozdulattal kihörpinteni abból” – magyarázta Szabó Kolos búvároktató, a víz alatti kocsma kitalálója.
A búvároktató elmondta, hogy a közeljövőben meg akarják dönteni a víz alatti sörivás Guinness-rekordját is. A dálnoki „búvárkocsmában” elfogyasztott sörökből származó bevétel nagy részét a fogyatékkal élők vízi terápiás foglalkozásainak fenntartására költik – írta a Transindex.
- ha tetszett, ajánld másoknak is!